Oligarchátlanítás

<p>&bdquo;Szlovákiában meg kell gyengíteni az oligarchikus demokráciát. A pénzpiacok és a politika összefonódásai, sőt, esetenként a politika fölé kerekedése olyan közeget teremt, hogy lehetetlenné válnak a politikai megoldások.&ldquo; Eddig az idézet Iveta Radičovától.&nbsp;</p>

Egyetértünk. Kiegészítve azzal, hogy korántsem csak Szlovákiában. Meg azzal, hogy az oligarchikus demokráciát nem gyengíteni kell, hanem megszüntetni. Nemes cél, megint a naiv kommentátor kerekedett felül, de okkal. Az oligarchikus demokráciának nevezett berendezkedés ugyanis legalább annyira veszélyes a demokráciára, mint a kommunisták vagy a fasiszták. Ugyanis a demokrácia alapjait ássa alá, olyan társadalmi berendezkedést eredményezve, amelyben vannak a törvény fölött állók, a „nekik mindent szabad” kategóriába tartozók, s ez az oligarchikus rendszereket inkább a vérségi-feudalista viszonyokhoz közelíti, mintsem a polgárok számára konform, a emberi lények számára szabad világhoz. Radičová valószínűleg tudja, mit beszél, a térség politikatörténetének egyetlen csúcspolitikusa ugyanis, akit éppen az oligarchák világa űzött el. Pünkösdi királysághoz hasonlítható megbízatási ideje során nem a politikai és értékrendi kérdések miatt folytatott vitákkal töltötte idejét, hanem éppen az érdekek ütköztetésével és érvényesítésével. (Nagyon a javára írnám, hogy nem lopott, még ha politikai értékrendjével nem kellett is feltétlenül egyetértenem.) De vissza az oligarchákhoz. Az oligarchikus féldemokráciák (ez a megnevezés találóbb) éppen azért jönnek létre, mert a modern, demokratikus állam mechanizmusai becsődölnek. Vagy azért, mert mint mechanizmusok, eleve rosszak, vagy azért, mert be akarják azokat csődöltetni. Az első esetben elég lenne egy-egy jobb mechanizmus – van rá példa, hogy jogszabályok, normák átírása tette jobbá valamiben a társadalom életét. A második eset viszont inkább jellemző tájainkra: a purisztikus jogértelmezés, a gumiparagrafusok világa, az arra hivatott intézmények ethoszról való teljes lemondása, az íratlan szabályok semmibe vétele és az állami erőszak magáncélokra való felhasználása ugyanis tudatos, a rendszer beállításában érdekelt emberek bevonásával folyik. S ez még akkor is igaz, ha megjelenik egy-egy tiszta ember, aki felkészületlen vagy tudatlan, s a rendszer bedarálja. Az oligarchák elleni fellépés egyetlen módja az állam szerepének újraértékelése. Ami nem azonos az állam szerepének megerősítésével, mert ez az út a szociba, a nácizmusba vagy a jelenlegi magyarországi, még meg nem nevezett, szlovákiai, ugyancsak meg nem nevezett, de az oligarchiát felszámolni egyértelműen képtelen rendszerekbe torkollik. Lehet lenyúlni egészségügyet, hadügyet stb. erős államban is, sőt, talán még könnyebben. Az állam szerepének újragondolásához viszont az újragondolást megrendelő választókra van szükség. Az efféle választók pedig tájékozottak, kritikus gondolkodásra alkalmasak, kötelességeiket teljesítik, jogaikért harcolnak. Ugye, senki nem tart teljesen naivnak, ha azt mondom, erről nekem a közoktatás jut eszembe. Remélem, megbocsáthatóan használom a leegyszerűsítést: olyan politikust tudok csak elfogadni, akinél a legelső helyen áll a művelt emberfő, s az őt művelő ember és intézmény. Akinél nem, az beszélhet közjóról, amennyit csak akar. Az olcsó gáz, a kisebb rezsi, az ingyenvonat és az egyentanterv oligarchákat elűzni képtelen lakosságot teremt. Radičová naivitását osztva osztozom a nem kinyilatkoztatott szkepticizmusában is.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?