Oknyomozás és habzó száj

Ebben az időben egy (neve maradjon titokban) újságíró azt nyilatkozta: addig nem nyugszom, míg Gabriel Palacka a politikában van. Palacka volt az illetékes miniszter, bizonyos indíciók szerint akkor az SDK pénztárosa.

A meg nem nevezett hölgy idejekorán megnyugodott, habzó szája a múlté lett, azóta vígan vezeti tanácsadói cégét – s vígan fogad el közmegrendeléseket. Palacka pedig elment, mert a Szabad Európa akkortájt egy valóban zűrös ügyön kapta rajta, de az nem a telekommunikációs tender volt, hanem a Szlovák Légitársaság és az állam szerződése. A példát nem véletlenül hozzuk: ha a motiváció egy újságíró életében nem a közélet megtisztítása, hanem a habzó száj, akkor baj van. Akkor újságíróéknál vége van a világnak.

Szerény megítélésünk szerint egy formai hiba is komoly ok lehet arra, hogy állami tisztségviselő megváljon a posztjától. Három hete írunk figyelve két Hayek Consultingban érdekelt államtitkár ügyéről, s három hét után megint megjelent a habzó száj. Insider információk szerint ugyanis egy meg nem nevezett lap főszerkesztője és a minisztérium képviselője közötti, de nem négyszemközti találkozón elhangzott a habzó mondat: addig nem hagyunk benneteket békén, amíg Chren nem megy el. Nos, Martin Chrenről csak közgazdászként nyilatkozhatunk, abban párját ritkító a fiatalember, e sorok írója tisztességes, elvei mellett keményen kiálló, sikeres emberként ismerte meg. Chren távozását mégis tudomásul tudná venni, és nem tekintené tragédiának. A politikában a szimbólumoknak hatalmas ereje van.

A baj csak az, hogy e sorok írója, aki egyet s mást a szlovákiai sajtóban megélt már, csak bámul. Az egyik oldalon a kép tisztának tűnik – a szabályok ellen vétő állami alkalmazottat a morálisan tiszta sajtó megdádázza. A másik oldalon pedig olyan technikákat lát, amelyektől 25 éves gyakorlattal is elpirul, mert nem a mediális, hanem a PR-kommunikáció technikái. S nem tudja, hogyan is van ez. Akkor mit tegyen az olvasó, mit tegyen a gyalogpolgár, akihez egy-egy kormányzati, gazdasági, politikai vagy egyéb közügyekben történő döntés maximum az alcím üzenetéig ér el?

Egy szakma életében roppant ritkán, de felvetődik a kérdés: mit miért csinálunk. Lógunk a szeren? Mert a Tanár úr azt mondta? Nézzük a skorpiót, aki az őt folyón átúsztató békát leszúrja, „mert én csak ilyen vagyok”? Kezdjük el sorolni, hol, ki és mikor mennyit és hogyan vétett írott és íratlan szabályok ellen, amikor maguk a szabályok is plasztikusak? Az oknyomozó újságírás (kihalófélben, de a törvény nem védi) ilyenkor utánajárna és tényekkel alátámasztva kiadná a delikvenst a közvéleménynek. De ahogy az oknyomozó újságírás jelentős része is a reggel szerkesztőségbe érkezett fax függvénye (a bulvár ebben abszolút profi), a tiszta közélet is a tiszta viszonyok függvénye – ha egy államtitkárnak mennie kell, menjen. Csak az a baj, hogy a folytatás borítékolható, hogy a konkurens kiabálása és valódi gazemberség közti határ elmosódik, a viszonyok nem lesznek tisztábbak, és néhány hasonló eset után már senki nem hiszi el, hogy nem mindegy, Fico vagy valaki más kormányoz-e.

S lehetek bármennyire tisztelője Martin Chrennek, az előbb leírtakért én a helyében megfontolnám. Hogy még lehessen emelt fővel távozni.