Nők a Hídban

<p>Az Angelina Jolie melleivel, majd az Erőss Zsoltékkal történtekre láthatóan nem volt felkészülve a közvélemény. De még ennél is megdöbbentőbb, hogy megalakult az Idea, a Híd női szervezete. Már azt sem könnyű eldönteni, hogy nevessünk, vagy sírjunk azon, hogy egy párt úgy dönt: létrehoz egy női szervezetet.&nbsp;</p>

 

Pedig ma is léteznek ilyenek, Szlovákiában is, például az SDKÚ-ban. Az egész kicsit a munkásmozgalmat idézi: ha már a nők is részei a dolgozók népes seregének, és ha már helyenként az esztergályosok meg a traktoristák munkáját is ők végzik, akkor legalább legyen egy nőnap, amelyen kifejezhetjük, mennyire szeretjük, meg tiszteljük őket azért, mert… nők. Erre a Hídnak elég lett volna, ha a 2010-es, aztán a 2012-es választásokon az első tízben is helyet ad egy (vagy több) nőnek. Vagy ha az Ideát nem az ínséges ellenzéki esztendők egyikében alapítják meg (azon agyalva, hogyan is maradjanak a köztudatban), hanem a kormányzás alatt, jelezve: bár elfoglaltak vagyunk, de mivel ez fontos, szakítottunk rá időt. Nem mintha a többi párt élvonalában a nők volnának többségben, csak hát a tényből, hogy valahol külön Ideát hoznak létre nekik, a kevésbé tájékozott választó arra is következtethet, hogy ezeknél annyi a nő, hogy muszáj külön szervezetet alakítani nekik. Aztán kis utánanézéssel kiderül, hogy néhai egyetlen nőnemű parlamenti képviselőjük (Pfundtner Edit) egy éve búcsút intett a pártnak, hasonlóan Renáta Lenártová kassai alpolgármester, aki tavaly a választások előtt még a 19. helyet birtokolta a listán. Vagyis a Hídnak van mit pótolnia ezen a téren. Az Ideának állítólag épp ez a célja: jelentkezhet bárki, ha jó ötlete van, és szeretne bekapcsolódni a közös munkába, satöbbi. Mindenesetre ezt alighanem megtehetnék nőegylet nélkül is – aztán ha valaki elismerést meg befolyást szerez, automatikusan feljebb kerül a ranglétrán, na meg a listán. Egyelőre ugyanis a nőszervezeteket sokan úgy képzeljük, mint a Váratlan utazás című egykori kanadai sorozat vasárnap délutáni epizódjait: amíg a férfiak komoly dolgokról döntenek (értsd: krikettet néznek), addig Hatty néni és Olivia gobleneket hímeznek Eulália Bjúgl vagy Rachel Lind szürkésrózsaszínre tapétázott szalonjában. Persze ez még mindig nem annyira visszataszító módja a szavazatszerzésnek, mint az ifjúsági pártszervezetek létrehozása (utóbbi ugyanis a pubertások befolyásolhatóságát aknázza ki). Meg hát a befektetés úgyis akkor térül majd meg, amikor elmondhatják: ha a párttagok nagy része nem is, de a párt támogatottsága már egyértelműen nő.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?