Nem csak áram, megoldás sincs

Erre a figyelemre szükség is van, a romakérdés kezelése ugyanis a következő évek egyik legfontosabb társadalmi problémája, mely extrém esetben akár Közép-Európa ma ismert arculatát is fenyegetheti – akár a teljes kezeletlensége miatt, akár a szélsőjobb térnyerése által.

A probléma aktualitását az is mutatja, hogy a visegrádi négyek parlamenti elnökeinek múlt heti találkozóján ez volt a fő téma. Romaproblémával a régióban elsősorban Magyarország és Szlovákia néz szembe: előbbiben 6% és 10% közé, utóbbiban 8% köré becsülhető az ehhez az etnikumhoz tartozók lakossági aránya. A népszámlálási adatok használhatatlanok, mivel ott az önbevallás módszere miatt sokan tagadják le valódi nemzeti hovatartozásukat (ahogy teszik ezt a szlovákiai magyarok és más kisebbségek is). A valódi problémát éppen ezért az jelenti, hogy a kormányzat „nem tudja”, hol vannak a romák, „nem tudja”, kik ők, ezáltal a támogatások sem hatékonyak és nehezen ellenőrizhetők. A Luník IX esete azonban azt mutatja: még ha nyilvánvaló is, hol találunk gyakorlatilag szegregáltan élő, a létminimumot alulról súroló körülmények között tengődő roma közösségeket, az állami beavatkozás akkor is késik, határozatlan vagy eredménytelen.

Egyes jóindulatúan cinikus vélemények szerint kész szerencse, hogy nem ismertek a valódi adatok, ugyanis azok napvilágra kerülése valódi katasztrófát jelentene az említett országokban. Ez az érvrendszer azt állítja, hogy a valós adatok annyira felborult etnikai arányokat mutatnának – különösen az országok keleti részeiben –, hogy az ott lakó nem roma lakosság körében pánikot okozhatna a (helyi szinten) kisebbségbe kerülés kilátása – ez pedig akár szervezett, etnikai indíttatású erőszakhullámba is torkollhatna. Saját kutatásaim azt mutatják, Szlovákia egyes járásaiban már most közel járhatunk a roma többség kialakulásához – a magyarok által is lakott Nagyrőcei járásban a romák aránya 45% felett lehet, és legalább további hat járásban haladhatja meg a 25%-ot, köztük a szintén a magyarlakta területekhez tartozó rozsnyói és rimaszombati járásokban is. A helyzet hasonló Magyarország északkeleti részén is (különösen Borsod-Abaúj-Zemplén megyében).

Az eredetileg 2500 lakos számára készült Luník IX lakótelep, melyen ma, óvatos becslések szerint is, háromszor ennyi ember élhet, a szlovákiai romakérdés orvosi lova – ha ezen az abszolút a figyelem kereszttüzében levő lakótelepen sem sikerül javítani a helyzeten, aligha elképzelhető, hogy ez a hatóságok számára gyakorlatilag ismeretlen falvakban, romatelepeken sikerülhet. A kérdéskör jelen pillanatban az SaS által irányított munkaügyi minisztérium kompetenciájába tartozik, Lucia Nicholsonová államtitkár pedig a nyáron 8 millió eurót ígért a Luník IX lakóinak, melyből fejlesztenék az oktatási infrastruktúrát, kiépítenének egy közösségi központot, növelnék a szociális munkások számát és rendeznék a lakókörnyezetet. Nicholsonová azt ígérte, ezúttal nem csak kidobott pénzről lesz szó: a probléma okait és nem a következményeit próbálják kezelni. A projektekből az olvasható ki, hogy az SaS jelenleg egy erősen integráló, az oktatáson és a közösségi életen át a többségi társadalomba való beillesztkedést előirányzó programon gondolkozik. Látványosan nem esik szó azonban arról, hogyan, miből kellene magát fenntartania ennek a közösségnek addig, amíg nem nevelődik ki az iskolázott generáció, amelynek egyszer magasabb keresete lehet (optimális esetben), mint szüleinek. A Luník IX problémája ugyanis elsősorban abból adódik, hogy lakosai anno a környéken felszámolt romatelepekről és a Kassa egyéb lakótelepeiről elhajtott romák közül érkeztek, akiknek eleve nem volt elegendő keresete a lakótelepi „luxuskörülmények” fenntartásához, a bekövetkező gettósodás pedig a javulás esélyétől is megfosztotta őket. Ez természetesen nem jelent felmentést a lakótelepen uralkodó állapotokra: az viszont biztos, hogy a Luník IX sem anyagilag, sem térszerkezetileg, sem építészetileg nem kínált és ma sem kínál megfelelő megoldást a Kassa környéki szegény romák lakhatására. Ezen nincs az a 8 millió euró, ami változthatna: a tényekkel való szigorú szembenézésre és az antropológusok a romák valós igényeiről és főként lehetőségeiről szóló beszámolóinak megszívlelésére lenne szükség, mégpedig gyorsan. A demográfiai nyomás ugyanis azt jelentheti, hogy a következő generációnak már egészen más, erőszakkal dúsan átitatott körülmények között kell szembenéznie a telepi romák jövőjének kérdésével.

Ravasz Ábel; a szerző a Publicus Slovensko vezető kutatója