Negyvenkettő

Már a kérdésfelvetés is necces. Hogy lehet figyelmen kívül hagyni azt a puszta tényt, hogy az embernek általában két szülője is van? Közülük pedig az egyik mindig férfi, a másik nő, tehát már eleve vegyes házasságból származunk – bár ezt a különbségtételt gyerekként még eléggé hanyagolni szoktuk. Én legalábbis évekig abban a tudatban éltem, hogy a világ stabilitását a kicsik és a nagyok konstans elosztása adja: mivel kicsinek születtem, az is maradok, tehát egyfajta kispályás létmódra rendezkedtem be. Bármily naivan hangzik is, nem tévedtem sokat. Ez már növekedésem teljes tudatában derült ki számomra. Egyszer házi feladatra családfát kellett készítenünk. Egy szép, arányosan lombos fát szerettem volna rajzolni, de miután az adatközlőimtől begyűjtött ősöket rendre beírtam, szánalmasan villámsújtotta lett. Egyik ágam egészen I. Lipótig felnyurgult, a másikat homályba burkolta a családi emlékezet. Ráadásul újonnan szerzett kisnemességemnek se örülhettem, merthogy állítólag női ágon nem öröklődik. Még hogy női ág! Ki találta ki ezt a marhaságot? Már hogy lenne az én verekedős bátyám nálam nemesebb? Ha látná szépapus, hogy a csokimat is rendre megeszi, biztos leszólna az érdekemben. Mivel rangos őseim békében nyugodtak, egyedül láttam neki, hogy a genealógiai vigaszágról felküzdjem magamat. Ismertem jól a srácokat – egytől egyig lusta dögök. Ha összeálltak focizni, mindig nekem jutott a labdaszedegetés. Majd én megmutatom, hogy a csajok is lehetnek döntősek. Minden csak szorgalom és fantázia kérdése. És lám! Negyvenkét felmenőmmel osztálybajnok lettem. Az arányosság kedvéért ugyan kicsit át kellett rendeznem az anyai és az apai ág oldalágait, gallyacskáit, és emiatt különböző nemzetiségű, vallású, vagyoni helyzetű vadidegenek keltek utólag egybe, de akárhogy kevertem is a lapokat, magam felől nézve a végeredmény mindig én voltam. Nem vitatom, hogy egy szóval is ki lehet fejezni a származást, hiszen biztosan vannak rendes családok is, ahol mindenki szépen, elvágólag született. Vagy ha mégsem, időközben kialakul egy származási konszenzus, és aki nem komilfó, azt kiiktatja a családi emlékezet. Nekem ilyen vegyes jutott, és ha mindenkit számon tartva egy szóval kell válaszolnom, akkor: 42.