NATO-bővítés: meghívó novemberben?

Német sajtóértesülés szerint a NATO november végén tartandó prágai csúcstalálkozóján hét kelet-európai állam fog meghívást kapni a szervezetbe.

Német sajtóértesülés szerint a NATO november végén tartandó prágai csúcstalálkozóján hét kelet-európai állam fog meghívást kapni a szervezetbe.
A Berliner Zeitung hétfőn közölt brüsszeli információja szerint döntés ugyan még nem született, ám NATO-diplomaták egyértelműen "nagycsoportos" bővítésre számítanak. Úgyszólván bizonyosra vehető, hogy az atlanti szervezet a tagjai közé fogadja Szlovákiát és Szlovéniát, továbbá a három balti államot. Valószínűnek tartják a diplomaták, hogy meghívást kap a NATO-ba Bulgária és Románia is; utóbbi két ország tagságát többek között Törökország és Franciaország szorgalmazza.
A német fővárosi lap szerint tavaly szeptember 11. óta módosult a NATO-tagok viszonya a bővítéshez. Ennek nyomán háttérbe szorult az a megfontolás, milyen katonai előnyökkel jár új tagok befogadása. Ehelyett "általános politikai megfontolások" kerültek előtérbe.
Vonatkozik ez az Egyesült Államokra is, amelynek kormánya a terrorizmus ellen vívott harc szempontjából különös súlyt helyez megbízható koalíciókra. "Washingtonban is már csak az a kérdés, hogy öt vagy hét új tag csatlakozhat-e a NATO-hoz" - idézett a Berliner Zeitung egy magas rangú brüsszeli diplomatát.
NATO-körök véleménye szerint a bővítés tervezését megkönnyíti az Egyesült Államok és Oroszország között tapasztalható közeledés. Moszkva ugyan továbbra is fenntartásokat táplál az egykori szovjetköztársaságok, Észtország, Lettország és Litvánia NATO-belépésével szemben. Az atlanti szövetséghez fűződő viszonya azonban időközben olyan mértékben javult, hogy feltehetően bele fog nyugodni az újabb keleti bővítésbe.
A brüsszeli központban mindazonáltal el akarják kerülni a nyilvános vitát. Ennek elsődleges oka az, hogy nem kívánnak civakodást Albániával és Macedóniával, azzal a két balkáni országgal, amelyek NATO-tagsága a mostani fordulóban bizonyosan nem kerül terítékre. Emiatt legkorábban a NATO-külügyminiszterek májusi tanácskozásán lesz szó a tagjelöltekről - írta a Berliner Zeitung.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?