Műanyag emberek

Ebben a műanyag dobozban lesz látható David Attenborough ismert brit természettudós új filmje, a Kék bolygó 2. A 91 éves természetfilmcsillag néhány napja, a bemutató előtt felhívta a figyelmet a rengeteg műanyagra, amelyet az emberiség termel, és ennek következményeire. Az óceán élővilágában kimutatható ez a hatás: a halak például, amelyeket a tengerekből kifogunk és megeszünk, szintén tartalmaznak műanyagot. A világ műanyaggyártása a következő 20 évben megduplázódik, 2050-re pedig megnégyszereződik. A nagy feladat pedig az lenne, hogy a nemzetek, országok vezetőit, kik a műanyag rút kelepcéjében nyögnek, bírja rá valaki, hogy csökkentsék ennek a lebomlásra képtelen anyagnak az előállítását, összegyűjtését és újrahasznosítását pedig tegyék hatékonyabbá. Vagyis a műanyag az új szén-dioxid, igyekezni kellene, hogy csökkentsük a kibocsátását.

Szóval addig-addig vártam a műanyag emberek megjelenését, mígnem egyszer csak rájöttem, hogy a műanyag emberek már itt vannak. Nem hogy köztünk élnek, de mi vagyunk a műanyag emberek. Mert miben is gyökerezik a műanyagság hiperzanzásított lényegi kvintesszenciája? Hát abban, hogy az a valami, amiről szó van, nem igazi, hanem mű, fő célja pedig, hogy helyettesítsen. Nem, nem azt akarom mondani, hogy ami műanyagból készült, az csak rossz lehet, hiszen a műanyag elterjedése folytán egy rakás nyersanyagot spórolunk, és hát egyáltalán nem lenne jobb a világ, ha a számítógépes monitorokat vagy a billentyűzeteket mondjuk zempléni tölgyből faragnák. A baj inkább a fogyasztói magatartással és az azt stimuláló tömeggyártással van: a termékek élettartama pontosan be van kalibrálva, hogy egy idő után (lehetőleg minél rövidebb időn belül) újat kelljen venni. Vásárolunk, fogyasztunk és szemetet termelünk. Visszaszoríthatják a nejlonzacskók és táskák terjesztését, betilthatják a PET-flakonokat, az emberiség nagy része viszont megszokta, hogy fogyaszt és fogyaszt. A többiek pedig, akik gazdasági vagy szociális helyzetükből kifolyólag nem tudnak annyit fogyasztani, alig várják, hogy ők is többet fogyaszthassanak. Milyen ember már, aki nem akar fogyasztani? Fogyasztok, tehát vagyok. És ami kívül van, az van belül is: mert hasonlóan a környezetünkben lerakódó műanyaghoz és egyéb szennyeződésekhez, az emberekben is lerakódik a sok szennyeződés, nagyrészt a túlfogyasztás eredményeképpen, meg persze az elfogyasztott műanyag élelmiszerek összetételéből kifolyólag. Ez utóbbira találták ki a civilizációs betegségek gyűjtőnevet. Szóval mi vagyunk a műanyag emberek, és be kell látni, egyre műanyagabbak leszünk. Ha nem változtatunk, teljesen elműanyagosodunk. Nem fogunk tudni lebomlani, aztán jól megnézhetjük magunkat.