Moszkva és Brüsszel között

 

A hír sajnos rímel a Brüsszelben történtekkel is. Ahogy múlt héten ezeken a hasábokon már volt róla szó, a magyar kormány sikerként adta el, hogy az EU következő költségvetéséből Magyarország milyen nagy támogatást kap. Nos, a „siker” oka elsősorban az, hogy lemaradása miatt kaphat ekkora támogatást Magyarország. Ha a Matolcsy-féle unortodox gazdaságpolitika működne, akkor Orbán, logikusan, azzal érvelhetne, hogy az ország gazdasági fellendüléséhez nem kell már annyi EU-s pénz. Ha már az IMF hitel sem kell..., és ha az ország „függetlensége” a tét. Legyünk konzekvensek, miniszterelnök úr. Ezen logika alapján a magyar kormány konzekvens módon próbál nyitni Kelet felé. Kína és Azerbajdzsán után (és mellett) Moszkvát nem lehet kihagyni. Gondolom, azért elég sokat kellett próbálkozni, hogy Putyin fogadja a magyar miniszterelnököt, aki nem igazán oroszbarátságáról volt eddig híres. Azerbajdzsán után az is nyilvánvaló volt, hogy valamit kínálni is kell, ha már a magyar állampapír olcsóbban próbáljuk eladni jelenlegi piaci áránál (ez egyébként drágább, mint az IMF-hitel lenne – de ez persze olcsó ár a függetlenségért). Bocsássák meg nekem az iróniát. Ahogy azt már többször is leírtam, az orbáni vízióval tulajdonképpen nincs bajom. Ahogy Orbán Viktor vallja: az országot valóban függetleníteni kell a nyugati kapitalizmus minden vadhajtásától, a magyar embert meg kell tanítani dolgozni, valamint minőségi termékeket kell előállítani. Kicsit merkantilizmus ez, de a globális válság alatt akár természetesnek is tekinthető. Ám amivel gondom van (és másoknak is), az az eszközök tárháza – no meg a stílus. Mit kínálhat a független Magyarország Oroszországnak? A Déli Áramlatot már „eladta” Gyurcsány (volt is miatta árulózás a Fidesz részéről). Az amerikai technológiával kitermelt palagáz egyre erőteljesebb térhódítását az oroszok érzik a leginkább, nemcsak az árcsökkenésben (az orosz gáz ára egyébként is a kőolajéhoz van kötve), hanem a piac szűkülésében is. Ráadásul az Európai Bizottság már komolyan veszi a harcot az orosz Gazprom kartellszerű terjeszkedése ellen az EU-ban. Vagyis a kelet- és közép-európai piacoknak, mint fizető klienseknek, egyre nagyobb a jelentősége Moszkvában. Ám Orbán igazi aduja a paksi atomerőmű. Az oroszok nem véletlenül fektetnek be az atomiparba a környező országokban: még rendelkeznek az ehhez szükséges technológiai színvonallal. Legalábbis addig, amíg az amerikaiak nem hozzák teljesen tető alá az ún. negyedik típusú reaktort. Utána pedig valahogy, valahol, el kell sajátítani az új technológiát. Mivel az összes technológiai újítás Nyugatról jön az energiaiparban, nem véletlen a fellendülő orosz kémtevékenység (az Anna Chapman-sztori). Aki ismeri a történelmet, tudja, hogy a szovjet újítások jórészt titkosszolgálatai képességeitől függtek. Vagyis az ár az oroszok résztulajdona Pakson, mondhatnánk, már a spájzban vannak. Csakhogy az orosz taktikázásnak lesz egy bökkenője – maga Orbán Viktor. Az ő terveibe ugyanis nem igazán illik bele a fő energiaforrások ellenőrzésének átadása. Ezt a leckét jól megtanulta, talán éppen Putyintól. Az Orbán-terv akkor fog működni, ha a Matolcsy-féle unortodoxia csodákat művel a magyar gazdasággal. Ha azonban Oroszország a példa az állami szerepvállalásnak a gazdaságban, akkor a csodára Orbán Viktor helyében nem vennék mérget.