Mit kínál most a politika?

Az elmúlt húsz évben mindegyik parlamenti választásnak volt jól értelmezhető tétje. Még 1998-ban a mečiari, Szlovákiát egyfajta helyi diktatúrává átalakítani akaró erők csaptak össze mindenki mással. 2002-ben egyszerű volt a kérdés: tovább halad-e az ország a reformok útján, vagy az akkor magát éppen harmadik utasnak nevező fiatal Smer kap bizalmat egy teljesen másfajta, leginkább baloldali forgatókönyvvel? Újabb négy év múlva, 2006-ban már egyértelműen jobboldali–baloldali küzdelemként lehetett tekinteni a választásra, 2010-ben, a gazdasági válság közepette megerősödött a liberális-jobboldali ellenzék és ismét világnézeti dimenziót kapott a voksolás, 2012-ben, az előrehozott választásokon pedig a pusztán stabilitás és az erős kormányzás ígérete, valamint a jobboldal romjai között választhatott az egyszeri szavazó. Jövőre ismét Robert Fico méretteti meg magát nagyjából mindenki más ellen, de hogy mi lesz a központi kampánytéma, azt még nem pontosan látni. Igen, ott van a bevándorlók kérdése, amelyben Fico keményvonalas nézőpontot képvisel, a jobboldal pedig kevés kivételtől eltekintve tanácstalanul topog. De ha belegondolunk, hogy akár kvótákkal együtt is hány bevándorlóról kell gondoskodnia az országnak, gyorsan rájöhetünk, nem ez a kérdés határozza meg az ország sorsát és az állampolgárok életszínvonalát. A pártok viszont eddig nem jöttek rá, hogy akkor vajon micsoda: a Smer három részben előadott szociális csomagján túl nincs olyan érdemi célkitűzés, amelyről vita folyna a közbeszédben. A politikusoknak nincs mivel megszólítaniuk a szavazókat, így maradnak egyfajta pótcselekvésként a menekültek. A jelenséget részben magyarázza, hogy az ellenzékben nem valós alternatívakeresés zajlik, hanem kiszorítósdi és túlélőjáték. Elvileg van egy blokk, a Népi Platform romjain létrejött a KDH–Híd–Sieť szövetség, amely kormányzást remél, de a preferenciák alapján ehhez kisebbfajta csodára lenne szükség. Középtávon pedig nemcsak az a fontos, hogy ki alakít kormányt – a Smerrel vagy nélküle –, hanem az is, ki marad a víz felett, azaz a parlamentben a következő négy évben. Az amortizálódó SDKÚ és a domináns politikusok híján levő SaS veszélyben van, az instabil Egyszerű Emberek jövője sem egyértelmű. Szlovákiai magyar viszonylatban pedig az MKP újabb kimaradása évekre garantálná a Híd pozícióit. Ilyen körülmények között végleg elmosódik a határ jobb- és baloldal, ellenzék és kormánypártiság között. Pedig végső soron a politikának kell kínálnia valamit a választóknak. Akármit, amiben azok hajlandók bízni.