Mintegy 80 embernek nyoma veszett az alagútban

A Szent Gotthárd-alagútban szerdán reggel bekövetkezett baleset és tűz nyomán még 80 embert keresnek - közölte Ticino kanton rendőrfőnöke csütörtökön délelőtt Airolóban. Az alagútból eddig 10 halottat hoztak ki, közöttük egy nőt. Az áldozatok közül négyet autókban, hatot az aszfalton találtak meg.

A Szent Gotthárd-alagútban szerdán reggel bekövetkezett baleset és tűz nyomán még 80 embert keresnek - közölte Ticino kanton rendőrfőnöke csütörtökön délelőtt Airolóban. Az alagútból eddig 10 halottat hoztak ki, közöttük egy nőt. Az áldozatok közül négyet autókban, hatot az aszfalton találtak meg. A redőrfőnök szerint az eltűntek eredetileg 200 nevet tartalmazó listáját délelőttre mintegy 80 névre tudták csökkenteni. Csütörtök délelőttre némileg sikerült mérsékelni az addig 1000 fok körüli hőmérsékleten égő tűz hőfokát, a levegőt pedig egy reggel bevetett különleges berendezéssel mintegy 200 fokra tudták hűteni, ám a lángokig az éjszakai háromszori próbálkozás után csütörtök délelőtt sem jutottak el a tűzoltók. A Szent Bernát-szorost, amely kitérő útként szolgál az alagút helyett, néhány órával azután, hogy csütörtök reggel egy ottani baleset miatt lezárták, újra nyitották a forgalom előtt. A sújtott kanton Corriere del Ticino című lapjában Giovanni Lombardi, az Európa egyik leginkább biztonságosnak számító alagút tervezője elmondta: valójában a Szent Gotthárd-alagút terve nem valósult meg teljes egészében, hiszen az eredeti tervekben két párhuzamos járat szerepelt, ám a második megépítését anyagi és környezetvédelmi okokból folyton halogatták - mondta. A környezetvédelmi okok között az is szerepel, hogy a tapasztalatok szerint az utak kapacitásának növelésével nem csökken, hanem nő a forgalom. Ausztriában - ahol idén két súlyos alagútbaleset is volt, s ennek nyomán bizottságot hoztak létre az alagutak biztonságának fokozására - újra fellángolt a vita a kérdésről a Szent Gotthárd-alagútban történtek nyomán. Az osztrák bizottság vezetője, Hermann Knoflacher professzor újból hangsúlyozta: a két járat nem jelent kevesebb balesetet, a különbség csupán annyi, hogy az egyjáratú alagutakban főleg frontális ütközések történnek, míg a kétjáratú alagutakban egymásba csúsznak az autók. Ausztriában egyébként a Szent Gotthárd-alagútban történt baleset miatt a Brenner-autópályán a forgalom mintegy 15 százalékos növekedésére számítanak.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?