Mindnyájunk szemete

A hulladék tárolása, tehát az, hogy egyszerűen kirakják a szeméttelepen, ugyanis a legdrágább és egyben a legegészségtelenebb módszer.

Sokan még ma is azt hiszik, hogy az általuk naponta termelt hulladék a szemetesautóban végzi. Ennek azonban pont az ellenkezője igaz. Éppen ekkor kezdődik ugyanis a szemét valódi „élete”. Elkerül a szeméttelepre, hogy jobb esetben évtizedekig éktelenítse, rosszabb esetben – s tájainkon nyilván ez a gyakoribb – szennyezze a környezetet.

A szeméttelepek és illegális lerakatok annyira részei lettek életünknek, hogy el sem tudjuk képzelni: működhet ez máshogy is. Pedig működhet. Néhány fejlett nyugat-európai országban az újra nem hasznosított hulladék aránya közelít a nullához, a legalacsonyabb Svédországban (0,6%)! Ehhez képest a mi 66,5%-unk riasztó adat.

Mit kellene tenni annak érdekében, hogy ez megváltozzon? Nyilvánvaló, hogy az emberek hozzáállásán kell változtatni úgy, hogy a szelektálás mindennapi rutinná váljon. Ennek legeffektívebb módja pedig az, amely a pénztárcákat érinti. Magyarán: aki nem hajlandó a hulladékelkülönítéssel pepecselni, az fizessen.

Legfőbb ideje, hogy felfogjuk: mindez nemcsak a fura ruhákat hordó és alternatív zenéket hallgató hipszterek és zöld aktivisták mániája, hanem mindannyiunk elemi érdeke. Nagyon helyes lépés tehát az illeték emelése, ennek azonban intenzív propagációs kampánnyal kellene párosulnia, úgy, hogy az információ minden társadalmi és korcsoporthoz eljusson. Ez egy komoly kihívás a környezetvédelmi tárca számára, amely eddig – beleértve a jelenlegi, de az előző vezetéseket is – nem sokat tett ez ügyben. Pedig az újrahasznosítás-agenda, ha ügyesen dolgoznának vele, nagyot dobhatna a környezetvédelmi miniszter meglehetősen szürke imázsán is. Kell-e ennél jobb motiváció egy politikusnak?