Millióknak hozott nyomort

A latin-amerikai diktatúrák támogatásával vádolja a néhai II. János Pál pápát David Yallop brit író, oknyomozó riporter.

Yallop Hatalom és dicsőség című könyvében, amelynek bemutatóját Limában tartotta, azt rója fel mindenekelőtt II. János Pálnak, hogy eltűrte a pedofíliát egyházán belül, miközben „milliók számára hozott nyomort, fájdalmat és halált Latin-Amerikában” a térség katonai diktatúráinak, köztük az 1973–90 közötti chilei Pinochet-rezsim, 1976-tól 1983-ig az argentin junták támogatásával, valamint Ronald Reagan amerikai elnök (1980–88) közép-amerikai politikájának helyeslésével. A szerző szerint e diktátorok szalonképesítésével a pápa közvetlenül is felelős ezrek haláláért. Ami a pedofil ügyeket illeti, a brit riporter Hans Hermann Gröer bíboros, volt bécsi érsek esetét emeli ki, akit ugyan a pápa felszólított arra, hogy „csendben távozzon” tisztségéből, de erre is csak azután volt hajlandó, hogy mintegy félmillió osztrák hívő fordult szembe az egyházzal. Yallop szerint a pápa nem szerette a konfrontációt, és azt vallotta, hogy „házon belül” kell az egyház „magánügyeit” megbeszélni. Utalt arra is, hogy a Vatikánban magában is széles körben dívik a homoszexualitás, és immár nem is titkolják. Felmérései szerint a pápai állam alkalmazottainak 20 százaléka rendszeresen részesül szexuális kegyekben.

A pápa körüli legendákat is igyekszik elhomályosítani a brit szerző. Úgy véli, hogy megszépítették Karol Wojtyla második világháborús zsidómentő tevékenységét, és emlékeztet arra, hogy akkor állt csupán a Lech Walesa vezette lengyel Szolidaritás szakszervezet mellé, amikor annak bukása a lengyel államhatalommal szemben nyilvánvalóvá vált. Ugyancsak túlzásnak tekinti, hogy II. János Pált mint a más egyházakkal való kapcsolatok javítóját méltatják, holott, akárcsak utóda, a Joseph Ratzinger bíborosból lett XVI. Benedek, inkább akadályozta azt mint az „igaz hit” védelmezője. Az író ugyanakkor elismerte, hogy a pápa „nagyon karizmatikus egyéniség volt és kitűnő színész”, aki egész életében marketingkampányt folytatott „az egész bolygó evangelizálása érdekében”. Yallop, aki hét évig dolgozott könyvén, közölte: tisztában van azzal, hogy nagy vitákat fog kiváltani vele, miután közvetlenül támad egy olyan embert, akit „a legjobban szerettek a földön élete egészen utolsó napjáig”. „Ha engem kértek volna fel arra, hogy írjam meg a sírfeliratát, így fogalmaztam volna: Az emberek az énekest szerették, nem a dalt” – mondta.

David Yallop legsikeresebb művei felderítetlen vagy nagy port felvert bűnesetekről születtek. Ő írt könyvet a hírhedt terrorista Carlos elfogásáról, az 1980-as években garázdálkodó „yorkshire-i hasfelmetszőről”, valamint azokról a feltételezésekről, melyek szerint I. János Pál, a lengyel pápa közvetlen elődje, aki mindössze 33 napig uralkodott, és váratlanul hunyt el, a római katolikus egyház legfelsőbb körei által szőtt összeesküvés áldozata lett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?