Mi lett volna, ha Ódorék...

Utána pedig pattogatott kukoricát majszolgatva jól szórakozhatott volna azon, ahogy az OĽaNO és a Smer még abban sem tudott volna megegyezni, hogy egy ilyen kabinet tiszta képtelenség. Hetekig tartó huzavona után végül a háttérből mondhatta volna, hogy aktívan részt kell vennie a kormányalakításban, és bebizonyosodott volna, hogy nincs más lehetőség. De mivel már így is elég káosz volt az országban, megkímélte az országot ettől a cirkusztól, s inkább azonnal hivatalnokkormányt nevezett ki. Sőt, olyan nevekkel fémjelzett kabinetet sikerült összeállítania, melyeket Szlovákián belül nyugodtan nevezhetünk „A” kategóriásaknak. Az olyan személyiségek, mint Ódor Lajos, Horváth Mihály vagy Pavol Lančarič biztosan nem a fizetésért, a céges autóért és a titkárnőért vállalták a tisztséget, hanem valamivel önzetlenebb indítékok vezérelték őket. Ugyanakkor kezdettől fogva hátrányos helyzetben voltak: minden parlamenti pártnak mindenáron és minden javaslattal szemben ellenzékinek kellett mutatkoznia a választók előtt. Robert Fico és Igor Matovič akkor is támadna bármilyen hivatalnokkormányt, ha maga a pápa ülne benne. Az egyik a szegények iránti együttérzés hiányával, a másik pedig gyenge hittel vádolná.

A leköszönő kormány sem volt tökéletes. Például erős államközpontúságra való hajlam jellemezte, ami a konszolidációs legócsomagjában is megmutatkozott. A spórolás és a karcsúsítás csak szerényen szerepelt a kínálatban. Az irónia az, hogy az új kormány még a javasolt mértékben sem fog megszorításokat eszközölni. Inkább egyes adók emelésére és talán a szociális kiadások növelésére kerül sor, mert a szavazók jobban szeretik a pénzt, mint az igazságot. A leköszönő kabinetet ért kritikák között szerepel a kiegyensúlyozott költségvetés bohózata. Bár a pénzügyminisztérium előterjesztette, maga is elismerte, hogy ez csak formalitás, és hangsúlyozta, hogy „nem fogja javasolni, hogy a parlament jóváhagyja”. A kiegyensúlyozott költségvetés benyújtásának kötelezettsége az adósságszint alapján a költségvetési felelősségről szóló alkotmánytörvényen alapult. Az is igaz, hogy ha a kormány bizalmat kapott volna, akkor az első két évben nem vonatkozott volna rá ez a kötelezettség.

Itt a válasz arra a kérdésre, hogy miért lett volna értelme, ha a parlament bizalmat szavazott volna Ódoréknak; a pénzügyminisztériumnak nem kellett volna energiát pazarolnia egy olyan költségvetés elkészítésére, amelyet valójában senki sem akart. Érdekes lett volna látni, hogy megfelelő mandátummal és politikai támogatással hogyan boldogult volna az Ódor-kabinet. Mi lett volna, ha... Noha paradox módon ennek a kormánynak csak fűtenie és világítania kellett volna, mégis ez volt az egyetlen kabinet, amelyik legalább beszélt a szükséges reformokról. Némi túlzással azt is mondhatjuk, hogy Szlovákia eddigi történelme során egyetlen eurót sem költött reformokra, hiszen az utolsó nagyobb változásokra a közös valuta bevezetése előtt került sor, és az európai integrációt célozták. Jelenleg nagyon úgy tűnik, hogy Szlovákiának még legalább négy évet kell várnia az alapvető és szükséges változásokra. Paradox módon a hivatalnokkormány sokkal hasznosabb szolgálatot is végezhetett volna. Tegyük fel, hogy Matovič és Fico valahol a populista lelkük mélyén mégiscsak sejtik, hogy az országnak reformokra van szüksége, csak nincs meg a politikai bátorságuk hozzá. Ódor éppen ezen a ponton végezhetett volna „jó munkát” és megvalósíthatta volna a reformokat. A választók rendszerint nem látják az összefüggéseket, azt sem vették volna észre, hogy kik szavazták meg a kellemetlenségeket. A reformok marketingjét pedig úgy lehetett volna megoldani, hogy ezek az Ódor-kabinet gyűlölt intézkedései. Ők pedig a politikai főhadiszállásukon dörzsölhetnék a tenyerüket, hogy az ország egy kicsit továbblépett. De nem így történt. A reformok elmaradtak, Ódort pedig szalmabábuként emlegetik. Kár, mert aligha lesz másnak bátorsága értelmes és szükséges lépéseket tenni. Egyébként Ódor még a reformok szükségességét is képes lett volna elmagyarázni az embereknek, mert analitikus gondolkodásmódján kívül rendelkezik azzal a képességgel, hogy összetett témákat is képes egyszerű nyelven bemutatni. Egyszer talán megírja könyvben a kormányban szerzett tapasztalatait. Biztos érdekes emlékek lesznek. Noha igyekezett mindig higgadtan nyilatkozni, érezhető volt, hogy a politikai támadások nem nagyon illenek a természetéhez. Míg a volt pénzügyminiszter, Horváth Mihály most visszatérhet a Szlovák Nemzeti Bankba, Ódornak le kellett mondania a jegybankban betöltött lukratív alelnöki posztról. Függetlenül attól, most merrefelé lép, az új munkakörében biztosan kevesebb kritikával kell majd szembenéznie.

A szerző a Trend munkatársa