Merkel és Putyin találkája, Trump árnyékában

Már a májusi, Szocsiban tartott megbeszélés is bizalmas jellegű volt, melyen részt vett az orosz külügyminiszter és a vezérkari főnök is. Berlin és Moszkva kapcsolata a német kancellár nehéz, illetve az orosz elnök sima újraválasztása után vált intenzívebbé. Három hónapon belül másodszor találkoztak, a hétvégi megbeszélés legfontosabb témája a szíriai, illetve az ukrán helyzet, az Irán elleni új szankciós helyzet, és az orosz földgáz Németországba szállítása, Ukrajna és Lengyelország megkerülésével (Északi Áramlat-2).

A majd’ négyórás eszmecsere után az oroszok annyit mondtak, nem sikerült közelíteni az álláspontokat. Viszont egyre erősebb az együttműködési kényszer, és ennek egyik oka Donald Trump „America first” külpolitikája. Az Egyesült Államok nemcsak teljesen önellátó (vagyis több olajat ad el, mint vásárol), hanem már a világ legnagyobb olajexportőre lesz jövőre. Ahogy az EU-val való konfliktus során is látható volt, Trump egyre jobban szorgalmazza az amerikai olaj- és gázszállításokat Európába, hogy megpróbálja csökkenteni a hatalmas amerikai kereskedelmi deficitet – aminek éppen Oroszország lesz a legnagyobb vesztese.

Az Északi Áramlat-2 elleni amerikai nyomás – Trump még szankciókkal is megfenyegette a projektben részt vevő nyugat-európai cégeket – bátorítja a lengyel és ukrán tiltakozást (Szlovákia szintén az ellenzők között van, mivel a gázunk túlnyomó része Ukrajnán keresztül érkezik). A vezetéket viszont javában építik és szinte biztos, hogy már a jövő évben befejezik. Az áramlat kelet-európai kritikája túlzó, hiszen az orosz gáz aránya az EU-ban most 37%, míg 1990-ben 75% volt. Moszkva már messze nincs abban a helyzetben, hogy az energia területén diktálni tudjon az EU-nak: köszönhető ez a piac liberalizációjának, az új, európai jogi feltételeknek, az európai vezetékrendszerek összekapcsolásának, illetve a konkurenciának, vagyis az azeri vezetékes, illetve a cseppfolyós gáznak (LNG).

Trump – eddigi magatartása alapján – megelégszik majd valamiféle kereskedelmi koncesszióval német részről. Németországnak viszont – az elbaltázott Energiawende nevű energetikai reform miatt az ország ma már az EU legnagyobb légszennyezője, emellett pedig csökkent az északi (norvég és brit) gázforrások kapacitása – több földgázra van szüksége, és az orosz vezetékes jóval olcsóbb, mint a cseppfolyós gáz. Más kérdés, hogy ehhez tényleg kell-e még egy, a két országot közvetlenül összekapcsoló gázvezeték, vagy pedig tényleg Ukrajna kikerüléséről van szó. Bár Kijev egyébként mindent megtesz, hogy elvágja magát Oroszországtól, az évi 3 milliárd dolláros tranzitdíjról vajmi nehezen tudna lemondani a mostani, roppant nehéz gazdasági helyzetében.

Mivel Ukrajnában jövőre elnöki és parlamenti választások is lesznek és a patriotizmus az egyetlen mérvadó politikai platform, a kelet-ukrajnai konfliktus megoldása aligha várható. Kijevnek egyelőre be kell érnie Merkel ígéretével, hogy az orosz gáz ukrán tranzitja folytatódni fog 2019 után is, amikor lejár a jelenlegi orosz–ukrán tranzitszerződés. Ez azonban nagyban függ majd a kijevi választási folyamatoktól – és ezalatt az új vezetéket is üzembe helyezik.

Szíria ügyében sem könnyű az orosz és német érdekeket közös nevezőre hozni. Németországban továbbra is erősen tartja magát az „Aszaddal soha”, de immár egyre nyilvánvalóbb a „nélküle se”. A szíriai alkotmányos reform és a választások már Szocsiban is szóba kerültek, és Merkel egyre nagyobb nyomás alatt van otthon a migránskérdés nehézkes menedzselése miatt. Így akár egy, az EU–török-paktumhoz hasonló „elvtelen” megállapodásba is belemehet.

Moszkva elsősorban nem is az álláspontok közeledését várta a találkozótól. A Kremlben feltehetően megértették, bármiféle megállapodás Putyinnal az odahaza amúgy is meggyengült Merkelre nézve akár végzetes is lehet. Így egyelőre marad az intenzív egyeztetés, továbbá az orosz „megoldások” európai terjesztése, illetve Európa „széttrollkodása”.

Pontosan erről szólt az is, hogy Putyin beugrott az osztrák külügyminiszter asszony lagzijára. Még azt is megengedhette magának, hogy az orosz ellenzéki források szerint ötvenezer dollárba kerülő kozák kórust is magával vigye, hiszen az akció médiavisszhangja kamatostul visszahozza a költségeket. Putyin természetesen az EU megosztottságát használja ki, illetve ebben az esetben az osztrák politika polarizáltságát. Ám az EU belső gazdasági és politikai feszültségeit nem Moszkva okozza. Az oroszok a nyugati média Putyin-ellenességét (is) a maguk javára fordítva üzenik a világnak, hogy számolni kell velük.

Jarábik Balázs