Melegkártya

Melegkártya

Mi tudjuk, mennyire bevett szokás a kisebbségek elleni uszítás.

Világszerte bevett kampányfogás a legkülönfélébb kisebbségek elleni durva uszítás politikai haszonszerzés céljából az olyan országokban, amelyekben az emberi jogokat nem veszik annyira komolyan, és ahol a választók egy része még vevő az ilyen primitív cselre. Magyarország is ilyen lenne?

Szlovákiában korábban bevett szokás volt, hogy ha a populista, szélsőjobboldali pártok kifogytak a témákból és stagnált a népszerűségük, dzsóker lapként rendszeresen bevetették a magyarkártyát. Mondvacsinált okokra hivatkozva durva uszításba kezdtek a felvidéki magyarok és politikai képviseletük ellen, mert szerintük el akarják lopni az országukat, és Szlovákia déli járásaiban elmagyarosítják az ott élő szlovákokat. Ha ehhez hozzátették, hogy a magyarveszélytől csakis ők menthetik meg a választókat, mert a politikai ellenfeleik a magyar kormány ügynökei, garantált volt a siker.

A felvidéki magyar sajtó és politikai képviselet ezt természetesen mélyen elítélte, és sokakban az a hamis képzet alakulhatott ki, hogy a magyarok a politikai kultúrát tekintve emiatt jóval a szlovákok felett állnak, hiszen a magyarok egy ilyen primitív cselnek nem dőlnének be.

E tekintetben persze fikarcnyi különbség sincs a szlovákok és a magyarok között, de az is lehet, hogy tévedek. Hogy kinek van igaza, az hamarosan kiderülhet. Az Orbán-kormány épp most kezdett hozzá egy ezzel kapcsolatos kísérlethez, amelynek a végeredménye sokat elárulhat a magyarok politikai kultúrájáról. Mivel a magyarországi nemzeti kisebbségekkel – elenyésző létszámuk miatt – nehezen lehetne ijesztgetni a választókat, más kisebbség után kellett nézni. A kiindulási alapot a pedofília elleni törvénytervezet adta, amelyről első ránézésre csak nehezen gondolhatnánk, hogy alkalmas politikai pontszerzésre, hiszen a gyerekek elleni szexuális erőszakot az ellenzék ugyanúgy elítéli és a legdurvább bűncselekmények közé sorolja, mint a Fidesz. Az Orbán-kormány boszorkánykonyhájában azonban nem amatőrök főznek. Hogy „fogyaszthatóvá” tegyék a témát, a pedofilellenes törvényjavaslatba melegek elleni korlátozásokat építenek be, összemosva a pedofíliát a melegekkel, miközben a kettőnek semmi köze egymáshoz. Míg azonban az Orbán-kormány úton-útfélen gyalázza a melegeket, az ellenzék kiáll a jogaik mellett. És máris összeállt az Orbán-univerzum alapképlete: a pedofilok bűnözők, a melegek pedofilok, aki a melegeket védi, a pedofilokat védi, az ellenzék kiáll a melegek jogai mellett, vagyis a pedofil bűnözőket védi.

A tanulság: aki az ellenzékre szavaz, az a pedofil bűnözőkre, a védtelen magyar gyerekek megrontóira szavaz, a magyarok egyedüli megmentője így a „pápánál is pápább, szuperkeresztény” Orbán Viktor, hallgass a szívedre… Most már csak az a kérdés, mennyire vevők a választók a melegkártyára.

A jó hír, hogy több civil szervezet már ma estére tüntetést szervez a parlament elé, hogy tiltakozzanak „az elmúlt évtizedek egyik legsúlyosabb jogfosztása ellen”.

Talán mégsem annyira reménytelen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?