Megbénított demokrácia

Az Új Többség vezetőjének, Daniel Lipšicnek a kijelentése a közvetlen főügyészválasztásról egyszerre tűnik végletekig populistának, megvalósíthatatlannak és elgondolkodtatónak. Valójában azt mutatja, mi a gond a szlovákiai demokráciával.

Lipšic beharangozott törvényjavaslata értelmében Szlovákiában közvetlenül a népnek kellene főügyészt választania, méghozzá szakmai jelöltekből, azok kvalitásai és mondanivalója alapján. A kezdeményezés apropóját az igazságszolgáltatást átszövő korrupció és klientelizmus adná – ugyanis Lipšic gondolatmenete szerint a politikai elitet markukban tartó érdekcsoportok képtelenek arra, hogy százötven politikus helyett magát a népet befolyásolják. Tekintsünk el attól, hogy Lipšic kezdeményezése a parlamentben kudarcra van ítélve és hagyjuk figyelmen kívül a kezdeményezés legnagyobb logikai buktatóját is – miszerint a főügyész hatásköreit nem is ismerő választók felelősen tudnának dönteni arról, ki a legmegfelelőbb a posztra. Egy gondolatkísérlet erejéig feltételezzük azt is, hogy az Új Többség nem csak a sajtómegjelenést keresi, hanem az egykori belügyminiszter komolyan gondolta a közvetlen főügyészválasztás ötletét. Akkor sem oldana meg semmit ilyen változtatás, mert a hiba a rendszer alkalmazásában, nem pedig formálásában rejlik. Lipšic kezdeményezésének legfontosabb mondanivalója az, hogy a szlovákiai politika önmagát új szabályokkal és intézményekkel, új törvényekkel és a döntéshozatal kiszervezésével tartaná korlátok között. A szlovákiai demokrácia viszont nem azért működik olyan rosszul, mert nem adottak a törvényi keretek. A probléma abban rejlik, hogy a szereplők az egyébként megfelelő korlátokat nem tartják be, vagy éppen önkényesen értelmezik a rájuk vonatkozó rendelkezéseket – a többi politikus vagy éppen a társadalom pedig tétlenül szemléli mindezt. A konkrét példát nézve semmi probléma sincs azzal, ha a parlament választja (az államfő meg kinevezi) a főügyészt. A törvényhozásba felelős politikusokat választ a nép, a politikusok dolga meg elvileg pont az lenne, hogy a választókat megkíméljék attól, hogy elvont kérdésekben döntsenek. De törvényileg megfelelő, sőt átlagon felüli szabályozása van a korrupció és a klientelizmus elleni harcnak is, erős eszközökkel léphetnének fel a maffiózók ellen a szlovákiai bíróságok és az ügyészség. Az országban uralkodó politikai kultúra viszont azt akadályozza meg, hogy a törvények működjenek. Még egy agyonszabályozott törvény sem jelent garanciát arra, hogy az államfő, egy politikus, vagy egy bíró nem értelmezi-e majd sajátosan egyes passzusait, úgy, hogy a jogszabály szellemét figyelmen kívül hagyja. Szlovákia problémáit nem oldaná meg a döntéshozatal levitele az állampolgárok szintjére (bár minden bizonnyal nem is rontana a dolgokon, csak az állam fölösleges gondok elé állítaná saját állampolgárait). Új törvények és szabályozások helyett egy témára kellene fókuszálni: annak a kultúrának az elterjesztésére a politikában és a társadalomban, ami a már elfogadott törvények és szabályok tiszteletére épül.