Még szorosabb nadrágszíj

<p>Lassan már minden az összes eresztékében recseg-ropog. A görögök menthetetlenek, a sokkal nagyobb Spanyolország, bár tagadja, óriási pénzinjekcióra szorul, nálunk meg kiderült, a vártnál is nagyobb a költségvetési hiány. Nem kizárt, a 2008-ban Európába is begyűrűzött válság újabb hullámával állunk szemben, azzal a különbséggel, hogy már kifulladtak az államok, nincs erő újabb mentőövekre, ismételt roncsprémiumokra, mesterségesen felpörgetett fogyasztásjavító és munkahelymentő intézkedésekre.</p>

Úgy kell tartósan takarékoskodni, hogy közben élénkíteni kellene a gazdaságot, de a kettő együtt nem megy. Ehhez Münchhausen báró kellene. A pénzügyi trükkök is elfogytak. Marad az egyre fájdalmasabb takarékosság, ami újabb munkanélküliségi hullámot indít, ez pedig tovább fokozza a bajt.

Ma rendkívüli kormányülés lesz, megvitatandó, hogyan kaparjanak össze idén legalább 250 millió eurót és miképpen szigorítsák úgy a takarékossági csomagot, hogy jövőre 1,5 milliárd eurót spóroljanak meg. A pénzügyminiszter pénteki sajtótájékoztatójából ugyanis kiderült, a vártnál jóval kevesebb adó- és járulékbevételre tesz szert az állam, mélyül a hiány, gyorsabban nő az államadósság, aminek végén Brüsszel büntetése várhat. Történik ez éppen Szlovákiában, ahol a válság előtt a bankok nem bolondultak meg, nem vásároltak értéktelen papírokat, ahol nem volt érdemi spekuláció (leszámítva a pozsonyi ingatlanpiac felfúvódását), a lakosság költekezése sem szállt el, ráadásul az euró bevezetése érdekében az állam is meglehetősen mérsékletesen költötte a pénzt. Lehet persze keresni a felelősöket, az esetleg rosszul előkészített idei állami költségvetés kidolgozóit, az adóhivatalok év eleji összeomlásának hátterét, az adóbefizetési morál alacsony szintjének okait, és még sorolhatnánk. És mindeközben csinos összegeket vagyunk kénytelenek befizetni az eurót stabilizáló pénzügyi mentőövbe, amivel a nálunk is rosszabb helyzetben levőket próbálják megmenteni.

Vajon ilyen helyzetben mivel rukkol elő a Fico-kormány, amelyik már eddig is viszonylag merész lépéseket tett a pénzügyek konszolidálása érdekében? Zárolják a költségvetési kiadások egy részét, ami az államtól függő munkavállalók és cégek számára okoz gondot, visszafogják a közbeszerzéseket, ami ugyancsak hűti a hazai piacot, találnak néhány új adónemet, s végezetül az adóhivatalok hatékonyságát fokozhatják. Az utóbbit könnyű mondani, annál nehezebb lesz kivitelezni. A lényeg: elég szigorú ősz vár ránk, még takarékosabb jövő év és egyre inkább távolodik a fény az alagút végén. Ha így megy tovább, az az érzetünk támadhat, hogy az alagút körbefut. Ebben az esetben viszont társadalmi robbanással is számolni kell. De ez már a válság még magasabb fokának kezdetét jelentené.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?