Vélemény

Még egy magyar ide vagy oda

Molnár Kriszta

2018. június 11. 11:09

Éppen két hete került a látóterembe a Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalom videója, amelyről első ránézésre nehezen sikerült megállapítanom, hogy vajon önmaga paródiája-e vagy egy teljesen komolynak szánt üzenet.

Először arra gondoltam, nem érdemes megszólalni az ügyben, aztán mivel újra meg újra elért a téma, arra jutottam, hozzáteszek néhány gondolatot az eddig megfogalmazottakhoz. Már csak azért is, mert 1. igaz, hogy Magyarország népesedési politikájáról van szó, de annak – a kormány külhoni magyarokat megcélzó intézkedései kapcsán – a mi közösségünk tagjai is érintettjeivé válnak, 2. a magyarság kihalásának/fogyásának/megmaradásának kérdése minket is érint, és van néhány olyan kérdés, amellyel érdemes lenne szembenézni. Például azzal a szociológiai és demográfiai szempontból rendkívül érdekes, és nem kis kollektív önismeretet, illetve őszinteséget igénylő kérdéssel, hogy vajon mi, magyarok, kihalófélben lévő nemzet vagyunk-e.

A szóban forgó videó üzenete a mozgalom – nevében megfogalmazott – céljával azonos.

Tegezően, felszólítóan, direkt és agresszív módon szólít fel lehetőleg azonnali, lehetőleg nagy számban történő gyerekvállalásra (különben egy puskalövés nélkül veszítjük el az országot).

Képileg: a mozgalom vezetője, egy díszmagyarba öltözött harcos kedvű amazon gyalogol a videón az arcunkba, így adja át (had)üzenetét. Az érvelésébe minden olyan témát belefoglal, amely hatásos vagy legalább hatásvadász lehet manapság: a migránsokat, az állatvédőket, az országot elhagyókat, akik külföldön próbálnak szerencsét, a lusta harmincasokat, a közösségi oldalakat, az abortuszt, azt, hogy nem lesz, aki kitermelje a nyugdíjunkat, és még sorolhatnám.

Azok, akik komoly érvelésnek vették a videóban elhangzottakat, a felsorakoztatott témák közül mindegyikhez hoztak árnyalatokat, cáfolatokat, személyes tapasztalatokból fakadó reflexiókat, érvényes adatokat. Arról, hogy a gyermekvállalás nem csak a nők szülési kedvének kérdése, hogy a külföldre költözők történetei mekkora személyes dilemmákkal vannak átszőve. Arról, hogy a nyugdíjunk kitermelése nemcsak a saját gyerekeinken múlik, hanem például azon, hogy milyen mértékben veszi át a robotika az emberi munka helyét. Arról, hogy a mai harmincasok biztonságkeresése világszintű társadalmi jelenség, nem pedig egy lusta generáció defektje.

Két olyan aspektust tartok még kiemelésre méltónak, amely saját magunkra is érvényes. Az egyik, hogy

félelemből nem lehet szülni.

Értve ezen azt is, hogy csak azért „produkálni” utódokat, hogy a hatalmunkat, területünket, létszámunkból fakadó erőnket megtartsuk vagy növeljük, lehet, hogy evolúciós megközelítésből logikusnak tűnik, mentálhigiénés szempontból mégsem az – gondoljunk csak bele, milyen küldetéssel jön világra egy generáció, amelynek az a dolga, hogy enyhítse szülei félelmét.

A másik pedig, hogy a gyermekvállalási kedv növelését és a családi értékek közvetítését nem akkor kell kezdeni, amikor az utód világrahozatalához alkalmas korszak felső határát már vészesen közelítik az érintettek (értsd: nem a harmincasokat kell felszólítani, hogy gyorsan-gyorsan szüljenek). Hanem, mint bármilyen más életre szóló értéket, a gyerekkorban érdemes elültetni.

A valódi célcsoport tehát, kedves nemzetféltők, az óvodás korosztály – ők még fogékonyak, nyitottak, formálhatók. Nem ijesztgetéssel és verbális fenyegetésekkel, hanem biztonságos közegben, pozitív élmények által – legyen szó a jól működő oktatási intézményekről, az anyák számára biztosított rugalmas munkalehetőségekről és szakmai megbecsülésről, az elérhető és nem agyonstresszelt apákról, anyagi biztonságról.

Önnek ajánljuk

2018. június 21. 15:23

A kiberbiztonság kettős leple

2018. június 21. 11:19

Robot vagyok, igaz-e?

2018. június 20. 18:58

Fogadtatástól függetlenül

2018. június 19. 10:05

Értelmiségi aszinkronúszás