Maszkra magyar

koronavírus szájmaszk

A magyar közéletben változatlanul nagy indulatok és állásfoglalások témája anyaország és határon túli magyarság viszonya. Egy félreérthető szó, s máris megmutatkozik az érzelmek ereje a politikában.

Botrány lett a magyar parlamentben egy ellenzéki felszólalásból, amelyet nem engedett végigmondani a kormánypárti hallgatóság, vastapssal fojtva a szót Szabó Tímea Párbeszéd-frakcióvezetőbe. Nem tudhatjuk hát, mit akart mondani még a képviselő asszony, csak utólag halljuk tőle, mit szeretett volna még elmondani. Azzal pedig enyhíteni igyekezett a botrányt.

„Hogyan fordulhat elő, hogy a miniszterelnök által is közzétett videókon rendszeresen hiányos, vagy nem megfelelő védőfelszerelésben láthatóak az orvosok és ápolók? Ezzel szemben folyamatosan hallani arról, hogy a határon túli megyéknek, Erdélynek, vagy Horvátországnak és Macedóniának küld maszkokat a magyar kormány.” (Szabó Tímea Párbeszéd-frakcióvezető a magyar parlamentben)

Az ellenzéki politikus felszólalása e csonka formájában alkalmasnak mutatkozott arra, hogy politikai érzelmeket sértsen: azokét, akik együtt éreznek az erdélyi, határon túli nemzettársakkal, azokét, akik természetesnek tartják, hogy bajban a magyar kormánynak dolga a Kárpát-medencei magyarokra is figyelni. A felszólalás rögtön megteremtette a klasszikus magyar–magyar szembenállást, hiszen védelmükbe vehették a másik oldalról azok, akik szerint a Magyarország először gondoskodjon saját állampolgárairól, juttasson nekik elegendő védőfelszerelést, azután foglalkozzon a más országokban élők gondjaival. Régi konfliktus ez, folyamatosan parázslik, bármikor fellángolhat, íme.

„Asszonyom, lenne egy kérésem: hazafelé menet Marosvásárhelyen, a Rákóczi-lépcsőnél álljon meg egy pillanatra. Egyik barátom, már megbeszéltem vele, odaviszi önnek a 60 000 maszkot, vagy annak az árát. Ahogyan ön akarja. Mi hálásan köszönjük az adományt, de ha ez Önnek akkora fájdalmat okozott, kedves Szabó Tímea, mi odaadjuk önnek.” (Bölöni László futballedző, BEK-győztes labdarúgó)

Ezek a fájdalom mondatai, elegáns formában egy romániai magyar világpolgártól, a most Belgiumban dolgozó nemzetközi hírű futballedzőtől, Cristiano Ronaldo felfedezőjétől, a több mint százszoros román válogatott labdarúgótól. Bölöni László levele az ellenzéki képviselőhöz az erdélyi magyarok konok sértettségét jelzi, amely legkésőbb 2004-től, a kettős állampolgárságot elutasító, Gyurcsány Ferenc vezényelte népszavazástól datálódnak, és rávetülnek azóta is a magyarországi baloldali-liberális pártokra. A határon túli magyarokhoz történő anyaországi viszonyulás azonban azóta is szélsőséges érzelmi kérdés és vitatéma a magyar politikában.

Hogy milyen bonyolult ez az érzelmi viszonyulás, mutatja Szabó Tímea friss botránya, aki egyébként a határon túli területek maszkszállítmányai mellett Macedóniát is megemlítette a félbeszakított felszólalásban, később pedig azzal védekezett, hogy három erdélyi nagyszülővel is bír, s nem a támogatást akarta kifogásolni, hanem azt, hogy itthon meg nem adnak – rendben, ám valahogy mégiscsak szembeállította a két dolgot, amiért egyébként a kormánypárti napilapban egészen penetráns hangnemű primitív, aljas és uszító gyűlöletpublicisztikát kapott válaszul.

A félreértések és kölcsönös gyűlöletek vitahelyzetei, egymás szimbólumainak, érzékenységeinek semmibe vétele nem fog változni, amíg valamiféle belefáradás/közöny okán nem jön létre a magyarországi társadalomban és politikában némi hallgatólagos, lelki megegyezés, kibékülés a határon túli magyarokkal; valami olyasmi, hogy legalább békén hagyjuk egymást, kifogásainkat a másik tisztelete mellett óvatosan soroljuk el, s közben elfogadjuk a korlátozott szavazati joggal járó kettős állampolgárságot, nem idegent látunk azokban a magyarokban, akik önszántukon kívül élnek más országokban. Ameddig azonban az ezzel kapcsolatos mimagyarok/ők(nem)magyarok érzelmei a politikai haszonszerzés eszközei pro és kontra, legfeljebb a hisztérikusmellékszereplők cserélődnek.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?