Marad a jelenlegi helyén a kormányfő és a Szent Korona

Idén megkezdődik, és várhatóan nyolc évig tart majd a budai Vár felújítása. A szerdai kormányülés után az is kiderült, hogy sem a miniszterelnök, sem a Szent Korona nem költözik el a Parlamentből.

Idén megkezdődik, és várhatóan nyolc évig tart majd a budai Vár felújítása. A szerdai kormányülés után az is kiderült, hogy sem a miniszterelnök, sem a Szent Korona nem költözik el a Parlamentből.

A budai Vár felújítása 2012-ig, három ütemben valósul meg - ismertette a kormány döntését Hiller István a kabinet ülését követően. A felújítás részleteiről a miniszter annyit árult el, hogy az érdemi munka 90 napon belül elkezdődik. A munkálatok az idén a kulturális tárca költségvetéséből mintegy 800 millió forintot vesznek igénybe. Az első ütem 2006-ig tart, a második ütem 2010-ig, a harmadik pedig 2012-ig.

A kulturális miniszter elmondta, hogy a kivitelezés megszervezéséért és ellenőrzéséért egy, a miniszterelnök által létrehozott operatív bizottság a felelős, amelynek elnöke ő maga, társelnöke pedig Glatz Ferenc akadémikus. A testületben helyet kapnak a társminisztériumok képviselői, a Fővárosi Önkormányzat munkatársai, valamint az I. kerületi önkormányzat képviselői.

"Nem költözik sem a miniszterelnök, sem a Szent Korona a mostani helyéről, a Parlamentből" - árult el egy részletet a nemzeti és állami jelképrendszert áttekintő szakértői bizottság vezetője, Glatz Ferenc, a testület hamarosan elkészülő jelentéséből.


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?