Már bin Laden utódait keresik

Napjainkra nem az a kérdés, hogy sikerül-e elfogni, és semlegesíteni a szeptember 11-i amerikai terrortámadások előkészítésével vádolt Oszana bin Ladent, hanem az, képes-e a nemzetközi koalíció kiiktatni a fanatikus vezető azon követőit, akik adott esetben nyomdokába léphetnek – állítja mind több sz

Napjainkra nem az a kérdés, hogy sikerül-e elfogni, és semlegesíteni a szeptember 11-i amerikai terrortámadások előkészítésével vádolt Oszana bin Ladent, hanem az, képes-e a nemzetközi koalíció kiiktatni a fanatikus vezető azon követőit, akik adott esetben nyomdokába léphetnek – állítja mind több szakértő világszerte.

A négy hónappal ezelőtt New York és Washington ellen elkövetett akciók után ugyanis a terrorizmus-szakértők máris felvázolták a legfenyegetőbb elképzelhető forgatókönyvet: mi történik, ha a bin Laden vezette al-Kaida helyébe több kisebb, egymástól gyakorlatilag teljesen függetlenül tevékenykedő csoport lép, amelyek tevékenységét így a jelenleginél is nehezebb lenne követni a nyomozó hatóságok számára. Szeptemberben rendre jelentek meg hírek és találgatások arról, hogy a nagy szétválás meg is történt, majd később, az amerikaiak és szövetségeseik afganisztáni hadműveleteinek kezdete (és sikerei) után a szervezettel együttműködő tálibok visszaszorulása miatt nőttek az aggályok a szakértőkben.

Mára már bin Laden legesélyesebb utódjának megtalálásáról beszélnek egyes nyugat-európai médiumok: értesüléseik szerint az amerikai hatóságok egy Abu Zubeida nevű férfiról feltételezik, hogy képes lenne elfoglalni bin Laden helyét, átvéve az al-Kaida vezetését. Ennek igazolására említik meg, hogy Zubeida nem csupán a szervezet egyik legfontosabb futára volt a múltban, de ő tartotta feltehetőleg a kapcsolatot azokkal az öngyilkos merénylőkkel is, akik szeptember 11-én a halálba vezettek négy amerikai utasszállító repülőgépet.

Az amerikai hatóságok muzulmán szélsőséges vezetők neveit tartalmazó feketelistáján igen előkelő helyen szereplő férfi eddigi tevékenységével az USA illetékeseinek becslése szerint akkora fontosságra tett már szert, hogy jelentősége az al-Kaida stratégiai főnökééhez, Ajman al-Zavahiriéhez mérhető. Más források egyenesen abból indulnak ki, hogy a titokzatos Zubeida a szervezet „külügyminisztere”, s így nála futnak össze az al-Kaida külső kapcsolatainak szálai, köztük az olyan feladatok szervezéséé, mint a külföldi önkéntesek Afganisztánba juttatása, kiképzése és észrevétlen hazaszállítása. Ez pedig nem kis feladat: amerikai szakértők abból indulnak ki, hogy csak az utóbbi öt évben 15 ezer önkéntes kapott kiképzést a bin Laden vezette szervezet táboraiban.

Hogy kicsoda a titokzatos Zubeida, azt – állítja több bennfentes is – maguk az amerikaiak sem tudják, akik még abban sem biztosak, hogy hol (esetleg a Gázai övezetben vagy Szaúd-Arábiában) és milyen néven született a főterrorista. (A legvalószínűbbnek az tűnik, hogy Zain al-Abidin Mohammad Husszein néven látta meg a napvilágot.) Ugyanakkor csak növelik a nyomozók aggályait azok a hírek, hogy Zubeidának legalább háromtucat névre van (különböző országokban kibocsátott) útlevele, de az is, hogy úgy hírlik: a férfi korábban olyan nagysdzabású akciókban vett részt, mint az USA kenyai és tanzániai nagykövetségei ellen három és fél éve elkövetett merényletek, vagy a USS Cole anyahajó ellen tavalyelőtt Jemen partjainál elkövetett támadás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?