Lengyel–magyar határ újra

A futball: háború. De a futball béke is. Háború és béke. Attól függ, kivel vagy: az ellenséged ellensége szinte mindig a barátod, akár a politikában. Ráadásul a futballban, akár a történelemben, akadnak örök szövetségesek. 

Ria-ria, Hungária!

(A Cracovia szurkolói a DAC-stadionban, 90 percen keresztül) 

II. János Pál pápa kedvenc csapata, a krakkói Cracovia ultrái hatalmas botrányt okoztak Pozsonyban, ahol a labdarúgó Európa-liga különféle meccseire utazók keresztezték egymás útjait. A Cracovia vérmes hívei az Ajax huligánjaival a Slovan–Wisla (ez a krakkói riválisa a lengyel nagyváros piros-fehérjeinek) drukkerkoalíció harcosaira vadásztak, míg végül a bolgár Levszki drukkereivel csaptak össze. A randalírozás letartóztatásokba torkollott, naná.

Polska, Polska!

(A DAC szurkolói csütörtökön este)

Ehhez képest másnap este a lengyel–magyar örök barátság jegyében békegalambokként szállták meg Dunaszerdahely stadionját. A koreográfiák, hatalmas élőképek a DAC–Cracovia EL-párharc előtt felemelőek voltak: lengyel színek, sas és magyar korona a DAC-tábor felett, a lengyel szektor pedig óriási magyar zászlót formált. Kilencven percre mintha Szerdahelyen jött volna ismét létre az ősi lengyel–magyar határ – persze lélekben, elvontan, a sport által, ne tessenek megijedni az ijedősök. Az előző este tombolása után a labdarúgás hátországa másik arcát mutatta, ez valódi Európa-liga volt, két nemzet régi vonzalmainak erőteljes és senki ellen nem irányuló megnyilvánulása. Létezik tehát ez a nem hivatalos, szurkolói sportdiplomácia, szimpátiák vagy éppen régi ellentétek kifejeződése különféle hevülettel és civilizációs formákban. Számomra, aki gyakran járok Magyarországról DAC-meccsekre a hangulat, a légkör, a szimbolikus erő átélése miatt, erősen szimpatizálva a régió kisebbségi létét büszkén őrző klubbal, nagyszerű érzés volt a fociban kitört békét élvezni ezen az estén. (Ahogyan a foci ősi törvényét, a becsületes, egyenes harcot is elfogadom a mindennapokban.) Abban is reménykedem, hogy a visegrádi országok vezetői képesek lesznek tartós közép-európai összefogásra, világnézettől függetlenül. Az európai politika ugyanis természeténél fogva érdekek bonyolult ütközéseiből áll, a nagyhatalmi erő óhatatlan érvényesülésével, amellyel szemben kívánatos lenne régiónk okos stratégiája. Minden amellett szól, hogy értelmesen közeledjünk egymáshoz.

Az új szlovák elnök asszony szereti, tiszteli, becsüli a magyarokat, az elismerés és tisztelet hangján beszélt a magyarokról.

(Orbán Viktor magyar miniszterelnök a közrádióban)

Itt van az új, liberális szlovák államfő budapesti bemutatkozó látogatása, amely az ideológiai különbségek helyett/mellett a kooperációra koncentrált, hangvétele biztató volt. No de lehetünk is derűlátóak, ha a rendszerváltás utáni három évtized szlovák–magyar állami viszonyait vizsgáljuk: inkább egy irányban haladtak a szekerek, aktuális kormánypárti ideológiáktól függetlenül.

Az EU-csatlakozással a V4-es csoport létezésének értelme nem szűnt meg.

(Zuzana Čaputová szlovák államfő Budapesten)

Čaputová nyitottsága, Orbán rutinja és gyakorlatiassága jó kombináció is lehet, meglátjuk. Mindenesetre van egy álmom, nem azért, hogy megvalósuljon: a DAC-arénában a szlovák vendégtábor gesztusként magyar zászlót lenget, a túloldalon szlovákul zeng a köszöntés, közben Krakkóban a Wisla és a Cracovia hívei derűsen söröznek közösen. Hogy néha ne vegyük annyira komolyan a magunk sérelmeit, legalább a játék kedvéért. Nem kell a múltat végképp eltörölni, dehogy: a múltunk az identitásunk. Egyszerűen tanulnunk érdemes belőle, hogy elfogadjuk egymást olyannak, amilyen. Amilyen lehetne.