Kulturális veszteségeink 84.

Louvre

A festmények azért készültek, hogy a saját szemünkkel lássuk őket.

Büszkén jelentette be a párizsi Louvre vezetése, hogy idén 71 nap alatt 10,5 millió virtuális látogatójuk volt. Ezek a március 12. – május 22. közötti adatok, vagyis a járványnak „köszönhető” a hatalmas érdeklődés.

Nem tudom, sírjak-e vagy nevessek, hiszen felesleges az örömtánc, világos, hogy ezek a látogatók nem fizettek belépőt.

Bár a múzeum honlapján ott a bankszámlaszám, amelyre adományokat várnak, nem valószínű, hogy mindenki élt is ezzel a lehetőséggel. A támogatások összegének növekedéséről ugyanis bizonyára szintén büszkén tájékoztattak volna. De csak annyi áll a közleményben, hogy a netes látogatók 16 százaléka volt francia, a többiek külföldiek, nagy részük az USA-ból kattintott rájuk.

Ebből is csak az cseng ki, hogy a franciák idén temethetik a turizmust.

Az utóbbi két évben a Louvre zsinórban nyerte a látogatottsági versenyt, tavalyelőtt 11 millióan, tavaly pedig már 14 millióan váltottak jegyet a híres múzeumba, és a nyári szezonban akkora volt a tömeg, hogy bejelentették: idén januártól kizárólag konkrét időpontra szóló internetes jegyfoglalással lehet belépni. Tehát kifejezetten menő a hely, főleg a Da Vinci-kód adott komoly popkulturális lökést a Louvre-nak. Akkoriban minden harmadik látogató „azt a bizonyos vécét” kereste az épületben. Tavalyelőtt Beyoncé és Jay-Z videóklipje, az Apeshit miatt özönlött a nép, látni akarták azokat a festményeket és szobrokat, amelyek előtt az amerikai popdíva és rapper férje pózolt. A múzeum rugalmasan reagált, külön tárlatvezetéseket szerveztek az „Apeshit-útvonalon”. Talán azt is érdemes tudni, hogy némi levelezés után bárki megkaphatja a forgatási engedélyt, ha van pénze kibérelni a termeket. A hozzáférhető adatok szerint évente körülbelül ötszáz filmes, tévés produkció, illetve reklámfilm jeleneteit veszik fel ott az éj leple alatt, amit nem nagyon értek, hiszen nincs is annyi éjszaka egy évben. Egy nyolcórás forgatás ára 15 ezer euró körül mozog, szóval volt miből finanszírozni a bővítési munkálatokat. Ma már egyébként minden komolyabb múzeum és galéria az interneten is hozzáférhetővé teszi gyűjteménye nagy részét, a járvány csak rásegített erre. Március óta a kiállításmegnyitók is online zajlanak, időszaki tárlatokat lehet megnézni a kanapéról. Az elmúlt hetek szenzációja volt, hogy az amszterdami Rijksmuseum minden eddiginél nagyobb felbontású online képet tett közzé Rembrandt Éjjeli őrjáratáról. A festményt tavaly óta restaurálják, és a járvány miatt késnek a munkálatokkal. A 44,8 gigapixeles fotón minden ecsetvonást látni, ilyen közel a helyszínen sem jutnának a látogatók a képhez – áll a múzeum közleményében, ami megint csak ambivalens érzésekkel tölt el.

Akar a fene olyan közel jutni a festményhez!

Nem lemásolni szeretném, csak nézni! Egyébként mázlista vagyok, láttam már az Éjjeli őrjáratot. És állítom, hogy semmiféle netes hókuszpókusszal nem érhető el az a lehengerlő, elementáris hatás, ami szinte földbe nyomja az embert a helyszínen. A képzőművészeti alkotások ugyanis azért készültek, hogy az emberek a saját szemükkel lássák őket. Nem monitoron, nem felnagyítva, lekicsinyítve. Kérem önöket, ismételgessék ezt magukban, mielőtt még teljesen rászoknának a virtuális tárlatlátogatásra...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?