Középkori vár a Fátrában eladó

Meglehetősen furcsa látványt mutat egy középkori vár egy ingatlanportálon. Ahogy a múlt termékké válik, „eladósorba” kerül; hűvös fejjel kiszámított pontos paraméterek szerint, mintha egy lakásról vagy egy nyaralóról lenne szó. A hirdetés szerint „az ingatlan” a 13. században épült, állapota 1944 óta nagyon sokat romlott, alapterülete 9600 négyzetméter. Autóval megközelíthető, és ha valakinek van negyedmillió eurója, az hívhatja is a megbízott ingatlanügynököt.

A várrom egyébként impozáns, érdemes megnézni az interneten a róla készült képeket, vagy az ingatlanügynök által készített reklámfilmet – reklámfilmje is van már Szklabinyának, a legértékesebb ingatlanok értékesítését így próbálják segíteni. Élőben pedig igazán elkapja az embert a hely sajátos szelleme, mert egy kisebb gazdaság alakult ki a vár tövében, háziállatokkal; illetve egy helyi civil szervezet saját kis múzeumot alakított ki.

Egy mini-ökoszisztéma alakult ki a hányatott sorsú vár körül.

A „múzeum” néhány évvel ezelőtti meglátogatásakor meglepve tapasztaltuk, hogy mennyi helyi ásatási lelet van itt kiállítva: kövek, fémtárgyak. Aztán meghőköltünk a helyi tárlatvezetőtől, aki igazából egy vidéki létbe beleszerelmesedett vagány szlovák yuppie-nak tűnt, karján óriási Donjon tetoválással. Ez a neve a vár feltárásával és felújításával foglalkozó civil szervezetnek. A tárlatvezetőnknek láthatóan rengeteget jelentett Szklabinya, amolyan életmisszió volt ez.

A múzeumban várt minket pár dolog, amire nem számítottunk: állt ott például valamiféle sajtérlelésre alkalmas óriáskemence. Friss juhsajtot lehetett venni és enni, amíg hallgattuk a tetovált yuppie történelmi kiselőadását – csak ajánlani tudjuk a múzeumoknak ezt a megoldást.

A sajttal nem ért véget a meglepetések sora, a tárlatvezetés ugyanis maga volt az ámulat és bámulat. Nehezen kibogozható történetek furcsa szlovák harcosokról, akikről a Pestről és Pozsonyból érkezett hallgatóság – köztük három történész – még sosem hallott. A zavaros históriáknak egy fő konklúziója volt: itt a szlovákok mindig harcoltak a „maguk” függetlenségéért az „idegenek” ellen. Nem volt jó látni, ahogy a föld alól előkerülő értékek egy ilyen kaotikus, amatőr nemzetépítő narratíva díszletéül szolgálnak.

Az is ijesztő látvány, amikor történészi és régészi felügyelet nélkül folyik valahol kutatás. Vannak szlovák várfeltárások, melyek mögött komoly régészeti munka van, sokszor nemzetközi együttműködésben – Szklabinya váránál viszont, úgy tűnt, mintha kicsúszna a régészek keze közül az irányítás. A kérdésünkre, hogy valamilyen alapkutatásra, háttérkutatásra sor került-e, rosszkedvű emlékek törtek fel a helyiekből: voltak a Széchenyi Könyvtárban, de ott minden magyarul volt írva, és mindenről az volt írva, hogy magyar volt. Veszélyes, félrevezető helyként rajzolódott ki Magyarország főkönyvtárának sziluettje, ami könnyen megzavarhatja a lelkes ásatást.

Miért nem közfeladat egy ilyen rekonstrukció, múzeumok és örökségvédelmi hivatalok részvételével? Ez talán összefügg a zavaros tulajdonviszonyokkal. A várkutató yuppie-k is utaltak arra, hogy az ingatlan – a vár! – tulajdonjoga körül viták vannak. Erről az interneten is több forrás található, amelyeket rendkívül nehéz így távolról kibogozni, és egyébként is, azóta évek teltek el. Most mindenesetre váratlanul újra szembejött az interneten Szklabinya vára: úgyhogy akinek van negyedmillió eurója, az most vehet egy darab ezeréves múltat!