Kotleba csak nyerhet

<p>Ha a megyeelnöki pozícióért tartott második fordulóban nem is győz (bár ez sem kizárt), alighanem akkor is egy győzelmi sorozat kezdetének tekinthető Marian Kotleba regionális választásokon való szereplése. Azért is, mert a népszerűségét okozó szociális problémák még jó sokáig velünk lesznek.</p>

Aki figyelte Kotlebának és pártjának az elmúlt választásokon elért eredményeit, annak korántsem bombameglepetés bejutása a besztercebányai megyeelnök-választás második fordulójába, meg a 26 ezer szavazat. Ezek az eredmények ugyanis fokozatos erősödésről tanúskodnak, különösen azokon a területeken, ahol problémás a többségi társadalom és a cigányság együttélése, ill. roma telep vagy városi gettó található a közelben. Most emellett az is megfigyelhető volt, hogyan olvasztja fokozatosan magába Kotleba pártja (ideje megtanulni: ĽSNS – Ľudová strana – Naše Slovensko) a nemzetiek volt támogatóit – egyelőre csak Besztercebánya megyében (főleg a Felső–Garam vidékén), de a következő választásokon ebből könnyen országos trend lehet. A legaggasztóbb azonban az, hogy sikerült úgy visszavennie az extrémizmusból, s ezzel nácinak egyáltalán nem nevezhető protestszavazókra szert tennie (lásd a jó szereplést Besztercebánya városában), hogy közben megtartotta a szélsőséges kemény maghoz tartozó (az átlagosnál jóval aktívabb) támogatókat is. Ha ezeket a tendenciákat kivetítjük országos szintre, ez belépőt jelent a szlovák parlamentbe. Mert Kelet-Szlovákiában jóval több a roma telep meg a problémás együttéléssel „sújtott” település, Nyugaton meg a volt SNS-szavazó, miközben a Smerből kiábrándult, populista retorikára és egyszerű megoldásokra fogékony választóból is csak egyre több lesz 2016-ig. Ezért ne álltassuk magunkat, Kotleba valószínűleg ott lesz a következő törvényhozásban, az egyetlen dolog, amin elcsúszhat, az saját maga. Konkrétan az, hogy pártja még mindig túlzottan vezérközpontú, ő az egyetlen ismert figurája, hiányoznak a regionális vezetők, meg az egyetemet végzett fiatal radikálisok (akik a magyarországi Jobbikot létrehozták). Még csak egy gárdista van, aki már levette az egyenruhát (ne csodálkozzunk, ha legközelebb öltönyben látjuk), de ez is elég volt az eddigi legnagyobb sikerhez. Amely alighanem fordulópontot, egy hosszabb menetelés (nem gárdista, hanem politikai karrier) kezdetét jelenti. Ennek még tisztán elméletileg elejét vehetné a gazdasági helyzet javulása, a romakérdés, főleg a szociális problémák és a konfliktusos együttélés kezelése, fokozatos megoldása, a választók értékrendjének megváltozása, szóval: tisztán elméletileg… A szerző a ComeniusEgyetem Politológia Tanszékénekoktatója és a Híd frakcióvezetőjének gazdasági tanácsadója
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?