Korrupció és kormányzás

Ennél valamivel problematikusabb Iveta Radičová doktrínája, amelyet egyes elemzők is magukhoz közelinek éreznek: minden politikusnak távoznia kellene a közéletből, akire rávetődik a korrupció gyanúja. Szlovákiára ugyanis jelenleg jellemző, hogy bár a színfalak mögött zajló alkuk és játszmák megléte köztudomású, a korrupció pedig a jobboldali kormányok alatt is csak a baloldalhoz képest javul, a lakosság bizalma a politikai elitben erősebb, mint a térség legtöbb országában. Ezt a bizalmat nem szabad alulértékelni: elrettentő példa Magyarország, ahol Gyurcsány teljes megsemmisülését most Orbán aláhullása követi, miközben a pártot választani képtelenek aránya folyamatosan nő, és már elérte a választópolgárok felét.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a korrupciós ügyekbe keveredő politikusokkal szemben elnézőnek kellene lenni: akiről bebizonyosodik a hatalommal való visszaélés, a nepotizmus ténye, annak valóban nincs más választása, mint a távozás. Ezekben az esetekben is minimális részben a politikával szembeni bizalom megtartása az, ami a legfontosabb motiváció: érett politikai kultúrákban miniszterek azért mondanak le akár tőlük lényegileg független ügyek miatt, hogy kormányuk presztízsét és a politikai elittel kapcsolatos – adott esetben a saját pártjukra vonatkozó – bizalmat megvédjék.

Radičová tétele ennél többet kér: nem elég ártatlannak lenni, annak is kell látszani. Egy ilyen morális tétel alkalmazása a gyakorlatban nem kifizetődő, hiszen ez a politikai osztályt egymás „kicsinálására” biztatja, kétes ügyek tálalásával, hosszú távon a politikába vetett bizalom a magyarországihoz hasonló devalvációjához vezet, ami végül kormányozhatatlanná teszi az országot.

Ráadásul nincs garancia arra, hogy az elbukottak helyére lépő új generáció ellenállóbb lenne a korrupcióval szemben, mint elődei voltak. Az ugyanis jelenleg a rendszer elemét képezi, a politikai kulturálatlanság részét. Igazi változást csak rendszerszintű reformokkal lehetne elérni: elsősorban a pártfinanszírozás, a lobbitevékenység, az elszámoltathatóság tisztába tételével, valamint az igazságügy pártatlanságának megerősítésével. A felsorolt területekben az a közös, hogy ezekben az új politikai moralitást meghirdető Radičová-kormány képtelen volt áttörést elérni: a kormányfő jelenlegi hozzáállása pedig csupán a partvonalról való bekiabálásnak tűnik egy olyan játékba, amelyet nemrég még ő maga terelhetett volna más irányba.
Ravasz Ábel