Kinek a könnyei?

Pedro Sanchez

Én azt hittem, Szent Lőrinc könnyei vörösek. Múltkor láttam egy palackot, az volt ráírva, Svätovavrinecké – Szentlőrinci 2008.

Napfény járta át a szívem újra, amikor Bandika és Ervin megtudta, hogy Cristiano Ronaldo szeretné otthagyni a Manchester United nevű angol futballklubot. Úgy kell neki, minek ment oda, ráadásul másodszor – támasztotta a világoskék alapon meglehetősen rozsdás foltokkal díszített kerékpárját a kiskocsma falának Ervin. Szeretné megdönteni kollégája, Lionel Messi BL-rekordját, a Manchester United pedig egy darabig nem játszik BL-t, magyarázta Bandika, miközben mindketten megszokott fehér műanyag székükbe telepedtek, a cseresznyefa alá. Képzelje, amíg Ronaldo álláskereséssel bíbelődik, hőgutát kapott a meggyfánk, tiszta sárga az egész. Pedig még csak hatéves szegénykém – folytatta Bandika. Ervin megköszönte az asztalra koppanó szódavizes palackot, és annyit mondott: talán tavaszra kihajt. Aztán arról kezdett beszélni, hogy napokon belül ismét ideérnek a Perseidák. Sokan lesznek, mint mindig, és miattuk végre ismét érdemes lesz későn feküdni, illetve korán kelni. Ekkora bulibárók ezek? És hol fognak lakni? Van foglalva szállásuk? – záporoztak Bandika kérdései, de Ervin intett, hogy hagyja abba. Ha az asztronómiához is konyítana legalább annyit, mint a gasztronómiához, nem kérdezne ekkora baromságokat – halászta elő a pasztellzöld Hamvas-kötetet az overálja zsebéből Ervin. „Ariadné szerelme olyan, mint az alvás. Nincsen benne fenntartás” – olvasta Ervin, majd a második mondat után összecsukta a szemüvegét, a könyvet pedig az asztalra tette. Szent Lőrinc könnyeinek is nevezik őket, mármint a Perseidákat. A görög mitológiai hősről kapták a nevüket, és ez az egyik legfényesebben csillogó meteorraj. Titzenkettedikéről tizenharmadikára virradó éjjel kell kibotorkálni a kert végébe, ha látni akarja őket. Most már tud mindent. Mehet maga is állást keresni, mint Ronaldo. Bandika majdnem kikérte magának a ráborított lexikális tudás mennyiségét, majd mégis válaszolt. Én azt hittem, Szent Lőrinc könnyei vörösek. Múltkor láttam egy palackot, az volt ráírva, hogy Svätovavrinecké – Szentlőrinci 2008. És, milyen volt? – pakolta el a Hamvas Béla-kötetet Ervin, és az órájára nézett. Egy napig kellett szellőztetni, de aztán magához tért. Rozsdás vaskorlátra cseppenő vér, pangott kólával leöntött hangyaboly és kandírozott fügekolbász köszönt vissza az ízéből – ecsetelte emlékeit Bandika. Ekkor mondta be a rádió, hogy Cristiano Ronaldo az MTK-nál folytatja. Az NBI-ből kiesett csapat nagy reményeket fűz a portugál sztárhoz – vissza szeretnének jutni az élcsoportba. Szerintem ez álhír, mondta Ervin, és megitta a szódáját. Az viszont igaz lehet, amit tegnap mondtak, hogy Pedro Sanchez spanyol miniszterelnök megkérte a közalkalmazottakat, ne viseljenek a kánikulában nyakkendőt. Pedig szerintem hasznos, mert árnyékot tart – pattant fel fehér műanyag székéből Bandika, mintha sürgős dolga támadt volna. Aztán persze eszébe jutott, hogy ilyesmiről szó sincs, úgyhogy vissza is ült gyorsan.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?