Ki támogatja az Iszlám Államot?

<p>A párizsi terrortámadások után szinte minden politikus fontosnak tartotta elmondani véleményét az eseményekről, kifejezni részvétét az áldozatok hozzátartozóinak. A legtöbb politikus nem hagyta ki azt a lehetőséget sem, hogy a párizsi események fényében szóljon hozzá a menekültválsághoz.&nbsp;</p>

 Első látásra talán meglepő, hogy míg Francois Hollande francia köztársasági elnök kijelentette, nem a menekültek és nem a muszlimok az ellenségeink, addig Kelet-Európában – ahol alig van menekült, muszlim vallású pedig talán még náluk is kevesebb, térségünk országainak vezetői Szlovákiával az élen a menekültellenességre és a muzulmánellenességre építenek. Orbán Viktor a „parlamentjével” köteleztette magát arra, hogy bepereli az Európai Bizottságot a menekültkvóták miatt, Robert Fico ezt parlamenti határozat nélkül is megteszi a következő hetekben. Emellett képes kamerába mondani, hogy ezentúl minden Szlovákiában élő muzulmánt megfigyelnek. Ez már csak azért is érdekes, mert a „megfigyeléshez”, például a telefonok lehallgatásához – legalábbis egyelőre – bírósági engedély szükséges. Nem beszélve arról, hogy honnan tudja a miniszterelnökünk, hogy ki a muzulmán. A szakálláról vagy a kendőjéről állapítja meg?

Berényi József szerint is „szembe kell néznünk a tényekkel”, és az MKP elnöke legújabb hírlevelében mindjárt meg is teszi ezt. A párizsi gyilkosságoktól rövid úton eljut a menekültekhez: „Hiszen ha a közismert Allah Akbar (az Egri csillagokból is megtanulhattuk a jelentését) felkiáltással mészárol le valaki embereket, ez minden kétséget kizáróan a migrációnak egy negatív és tragikus következménye”. Talán kevesebb Robert Ficót és Orbán Viktort kellene hallgatnia…

Az erősnek szánt nyilatkozatokhoz sajnos a térségünkben csak nagyon kevesen tudtak hozzáfűzni olyan mondatot, mint amilyet Francois Hollande mondott: „Semmilyen idegengyűlölő, antiszemita, muzulmánellenes tettet nem tűrünk meg”.

Pedig szükség az lenne rá. A Tárki napokban nyilvánosságra hozott felmérése alapján Szlovákia lakossága a legelutasítóbb a menekültekkel szemben a V4-es országok közül, és ehhez hozzá kell tenni, hogy a felmérés jóval a párizsi terror előtt, még szeptemberben készült, amikor még a kvóták sem voltak véglegesek. A lakosságnak mindössze 2 százaléka engedné, hogy a háborús övezetekből érkező menekültek letelepedjenek az országban, további 30 százalék pedig csak ideiglenesen engedné be őket. Az embereket nem hergelni kell a menekültek ellen, legyenek azok muzulmánok vagy akár buddhisták, hiszen egy másik felmérésből az derül ki, hogy a buddhisták sem „kóser” népség a szlovákiai lakosság számára.

Valahogyan mindenki megfeledkezik arról, hogy nem a menekültek gyilkolnak, még akkor sem, ha a terrorista a menekültekkel érkezik. Aki pedig a muzulmánok ellen uszít, az az Iszlám Államot támogatja, ahogyan azt egy ausztrál – és egyben mohamedán – tévés műsorvezető, Waleed Aly megfogalmazta: „Az Iszlám Állam gyenge. (...) Azt akarják, hogy ön féljen tőlük. Azt akarják, hogy mérges legyen rájuk, azt akarják, hogy mindannyian ellenségessé váljunk, megmondom, miért: az Iszlám Állam stratégiája az, hogy két táborra ossza a világot: feketére és fehérre (hívőre és hitetlenre). Azt akarja, hogy az olyan országok, mint a miénk, elutasítsák és becsméreljék saját muszlimjaikat. Ez a gonosz szervezet azt vette a fejébe, hogy ha a muszlimokat képesek a Nyugat ellenségévé tenni, akkor az angliai, francia, amerikai és ausztráliai muszlimoknak majd nem lesz más választásuk, mint hozzájuk fordulni. (…) Ha ön parlamenti képviselő vagy volt képviselő, aki gyűlöletet szít azokban az időkben, amikor még több szeretetre lenne szükségünk, akkor ön az Iszlám Államot segíti.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?