Ki kardot ragad, kard által vész el

„Akinek tévé kell, vegyen magának”

(Medgyessy Péter miniszterelnök, 2002. augusztus)

Orbán Viktor első négyéves polgári kormányzása 2002-ben vereséggel végződött, ezt követően az őt legyőző kihívó, a baloldali kormányfővé választott Medgyessy Péter elutasította a vesztes javaslatát arról, hogy új médiatörvényben kiegyezve legyen két politikai irányultságú közszolgálati csatorna Magyarországon. Orbán és a jobboldal megfogadta Medgyessy javaslatát, s szimpatizáns vállalkozók, párthoz közeli üzletemberek megalapították az akkor úgynevezett polgári tábor televízióját, a HírTV-t. Az ellenzékbe került jobboldal felépítette saját nyilvánosságát, a vele szimpatizáló sajtót, médiát. Aztán jött 2010, visszatértek a kormányra, a választóktól szerzett politikai erőt kiterjesztve a közszolgálati médiára is. Elérkezett a kétharmad kora, amely 2014-ben is folytatódott, de egy év múlva szakított a miniszterelnökkel ősbizalmasa, a Fideszben milliárdos vállalkozóvá lett Simicska Lajos, a sajtóportfólió egyik ura.

„Kirúgok minden orbánistát, aztán kinevezem a helyükre az én embereimet... Amíg én vagyok, minden van, folytatom a háborút, és mindenkit kibaszok.”

(Simicska Lajos nagyvállalkozó, 2015. február)

A bajtársi politikai szövetségesekből háborús ellenségek lettek. A barátságból pedig mindkét nézőpontból árulás. Innentől Simicska Lajos minden lapját, szó szerint minden lapját, rádióját és tévéjét feltette a Fidesz bukására, egyszersmind a Jobbik kormányváltó sikerére. Szerkesztőségei komplett nemváltó műtéten estek át, hogy az antiorbánizmus jegyében harcoljanak tovább, testvérháború következett, megromlott emberi-szakmai viszonyokkal. A túloldalon, ellenzékben, ötletek nélkül üldögélő baloldal persze örült a fejleménynek, saját narratívájában elfogulatlan, tárgyszerű, szakmai alapokon álló sajtóhoz jutott. Ami tehát az egyiknek súlyos árulás, átállás volt, a másiknak a normális értékrend megjelenése. Három évvel később, azaz most sem történt másként a fordulat értékelése, csak a szerepek cserélődtek meg: a Fidesz visszakapva látja, ami a saját oldaláé volt, a baloldal (az ellenzék) a sajtószabadság újabb pusztulását rögzíti.

„Elégtételt érzek, hiszen a HírTV visszatért a polgári értékekhez. Nem mondtam, hogy fideszes tévét szeretnék, a saját szavazótáborunknak tetsző tévét szeretnék... A Fidesznek a ma történtekhez semmi köze.”

(Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető, 2018. augusztus)

Ha viszont a szokásos hisztérián túl megpróbálunk méltányosak lenni a helyzet megítélésében, el kell ismerni: a HírTV a jobboldali közösség médiuma volt, ahhoz Simicskának ilyen alapon lehetett köze, elvétele nem szakmai vagy üzleti alapon történt, hanem a politikai düh és bosszú diktálta szándékkal. Ilyeténképpen sajtótermékeit a sikertelenül csákmátésodó oligarcha cinikusan csakis hatalmi eszközként kezelte, játszótérként a régi barát kinyírásához. Nem sikerült, nem ő maradt állva, bukta a játszmát, amire mindent feltett: szó sem lehetett itt a lenyúlt holmi továbbértékesítéséről, legfeljebb bezárásáról/viszszaadásáról. Ezek a politikai piac kőkemény szabályai, de társulnak mellé a gazdasági piac törvényszerűségei is: nem cserélheted le a közönségedet, a fogyasztóidat egy csapásra, hirtelen indulatból, ez üzletileg is nonszensz.

Így pedig hamarosan kiderült az is, hogy aki beszállt ebbe a kalandba, az csupán eszköz volt a gazda indulataihoz, gondolkodjon bármilyen naivan, idealistán, vagy éppen megalkuvón, pragmatikusan. A sajtószabadság nem a hadiipar mellékterméke.