Kezdődik a görög dráma végjátéka

Ismerős a történet. Görögország már hét éve vergődik, csak éppen Trump megválasztása, a brexit megszavazása vagy éppen a francia elnökválasztás viharos előjátéka forgatagában elfeledkeztünk kissé a pénzügyileg haldokló hellénekről.

Vajon most mennyiben más a helyzet, mint 2015-ben? Akkor a Ciprasz-kormány még népszavazást is kiírt a takarékossági intézkedések ellen, majd ezt követően megbénult az ottani bankrendszer és jöttek az újabb megszorítások. Látszólag nincs lényegi változás, hiszen múlt csütörtökön a görög kormányszóvivő kijelentette, már minden létező takarékossági lépést megtettek, többre nem hajlandóak, ezért a fő hitelezők, ezen belül Németország, térjenek vissza a realitás talajára.

Jelenleg úgy tűnik, ha Athén záros határidőn belül nem kap újabb méretes szeletet a 86 milliárdos tortából, akkor júliusban képtelen lesz törleszteni a lejáró 7,2 milliárd eurós törlesztőrészletét, ez pedig államcsődhöz vezet. Ne feledjük, voltaképpen az eurózóna egyben tartása a tét, a mi fizetőeszközünkkel is játszanak, arról nem is szólva, hogy Szlovákia 1,5 milliárdos garanciát vállalt eddig a helléneknek folyósított hitelekből.

A mostani helyzet újdonsága az, hogy időközben mindenki összeveszett mindenkivel, ráadásul a fő hitelezőknél kulcsfontosságú választások jönnek – márciusban Hollandiában, áprilisban és májusban Franciaországban, szeptemberben pedig Németországban. Az eddig minden adósságválságban tüsténkedő Nemzetközi Valutaalap (IMF) most csak a partvonalról okoskodik, a mentőcsomagból egyelőre nem vette ki a részét. Az IMF ugyanis úgy látja, a jelenlegi helyzet fenntarthatatlan, Athén képtelen a tartós talpra állásra, ezért újabb adósságelengedésre lenne szükség. Ha ez nem történik meg, akkor egyre valószínűbbé válik, hogy Görögország elhagyja az eurózónát.

Az eurózóna tagjai szerint viszont nem ennyire komor a helyzet, hiszen idén már növekszik a görög gazdaság. Szerény véleményünk szerint az eurózóna most az önáltatás gombját nyomta be. Még pontosabban arról van szó, hogy a legendásan takarékos hollandok és németek, illetőleg a legatyásodott franciák a közelgő választások előtt nem akarnak a pénztárcájukba nyúlni, nem akarnak engedményeket tenni a jövőjüket felélő görögöknek, mert az a populisták, unióellenesek malmára hajtaná a vizet – konkrétan a hidrogénszőke Geert Wilders (Hollandia), a nacionalista Marine Le Pen (Franciaország) és az idegenellenes Alternatíva Németországnak párt profitálna ebből. Nos, ilyen kiélezett helyzetben Alekszisz Ciprasz görög kormányfő, mint a kis Löbl Karinthy klasszikusában, a Röhög az egész osztályban, bár nem a padok alatt kúszva, de egyenként belecsíp a drámában részt vevők bokájába. Azzal a különbséggel, hogy a vége nem kirobbanó röhögés lesz, hanem újabb keservesen kiizzadt, megint végsőnek szánt átmeneti megoldás. Hiába, itt nem Kelemen, Roboz, a szorgos Auer, a szemétládában kuksoló Zajcsek, na és Kökörcsin tanár úr a főszereplő, hanem a Valutaalap technokrata pénzügyér hada, a minden centre ráülő holland és német pénzügyminiszter, a népének sokat ígérő Ciprasz és az immár végletesen kifacsart görög társadalom.