Két havazás között

Bár a balkonládába ültetett árvácskáimat épp most lepi be a tavaszhoz képest elég kitartóan szállingózó hó, s a tőlünk nem is oly messzi keleti tájakon fennáll a háború veszélye – amiből nem, egyáltalán nem kérünk, s személy szerint követelem illetékes politikusainktól, hogy ne a konfliktusok kiélezését, hanem a béke fenntartását szolgálják –, az emberek lelkében lassan csírázni kezd a reménység. Némelyek már tervezgetik, hogy nyáron beutazzák Európát. Kicsi unokám is egyre gyakrabban emlegeti, hogy majd ha felsüt a napocska, szeretne végre elmenni a „városkába”, és beülni abba a kávéházba, ahol azt a finom szívecskés süteményt szokta majszolgatni. Sugárzóan szép ifjú színésznőnk, a csillagszemű Bárdos Juditka a lehető legoptimistább arckifejezéssel buzdít bennünket, hogy oltassuk be magunkat, mert akkor majd újra járhatunk színházba és koncertre.

Igen, én is szeretném élni a régi életemet. Például szeretném abbahagyni a csaknem mindennapos főzést, és ha éppen úgy tetszik, szorongás nélkül rendelni ételt. Szeretném visszanyerni a korábbi biztonságérzetemet. Szeretném beoltatni magam, mégpedig bármelyik vakcinával, kivéve azt, amelyikkel az Egészségügyi Világszervezet legutóbbi nyilvános információja szerint „valószínűleg összefügg a vérrögképződés, de ez nincs bebizonyítva”.

Bár... Ez eléggé fura, mondhatni tudománytalan megfogalmazás, mert ha valami nincs bebizonyítva, akkor honnan tudják, hogy a két dolog összefügg? Az embernek ilyenkor önkéntelenül az jut eszébe, hogy talán többet is tudnak, csak valamit elhallgatnak. Vagy semmit sem tudnak, csak működik a gyógyszerbizniszen belüli konkurenciaharc, és nem árt egymást lejáratni. Mindenesetre az sem fokozza a bizalmat, hogy az oltóanyagot közben átnevezték. Kicsit olyan ez, mint amikor az öreg, de még fogyasztható, azaz nem közveszélyes élelmiszernek átragasztják a szavatossági idejét. Mindenesetre jobb egy kis gyomorrontás – ha lesz egyáltalán –, mint az éhenhalás. S ez a vakcina is jobb, mint elpusztulni Covidban. Ez nem propaganda. Csak próbálom felmérni, én magam mit tehetek azért, hogy elvihessem azt a kisgyereket a kedvenc kávéházába. S hozzájáruljak ahhoz, hogy járhasson újra „ovikába”. Egyáltalán kinyithasson a kávéház és az óvoda is. Talán most értettük meg igazán, mit jelent, hogy az ember társas lény.

Mindent összevetve óvatos vagyok, de nem fojtom el a felszínre törekvő reménycsírákat. Míg élünk, remélünk, tartja a mondás, s ez fordítva is igaz: míg képesek vagyunk reménykedni, addig, és csak addig van erőnk újrakezdeni az életet. Akkor is, ha nem lesz ugyanolyan, mint amilyen korábban volt.