Két gyanús utas miatt törölték a New-York-Amszterdam járatot pénteken

A DeltaAirlines amerikai légitársaság pénteken törölte a New York-Amszterdam vonalon közlekedő járatát, miután a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) őrizetbe vett két utast. A Delta egyik szóvivője közölte, hogy a 80-as számú járatot, amelynek reggel negy kilenckor kellett volna felszállnia a John F.

A DeltaAirlines amerikai légitársaság pénteken törölte a New York-Amszterdam vonalon közlekedő járatát, miután a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) őrizetbe vett két utast.
A Delta egyik szóvivője közölte, hogy a 80-as számú járatot, amelynek reggel negy kilenckor kellett volna felszállnia a John F. Kennedy repülőtérről, egy "biztonsággal összefüggő incidens" miatt törölték.
Az ügyről csak annyit tudni, hogy két utast őrizetbe vett az FBI. A járat többi utasát később egy másik repülőgéppel juttatták el Amszterdamba.
A járat törlésére egy nappal azután került sor, hogy az FBI újabb Amerika-ellenes merényletek elkövetésének veszélyére figyelmeztetett. Az FBI attól tart, hogy terroristák a közeli napokban ismét támadásba lendülhetnek az Egyesült Államok területén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?