Két fenék

melania vél

Néha nagyon elvetjük a sulykot, mi, nők. Persze, ez a férfiaknál is előfordul, de arról írjon egy férfi. Szóval mi, nők, időnként meghülyülünk, és magunk ellen dolgozunk.

Nemrég Macron hivatalos látogatást tett Trumpnál. Utána készült egy fotó, amit boldog-boldogtalan terjesztett az interneten. A két államfő és a két feleség van rajta, háttal állnak, a nők fenekén megfeszül a ruha. Ez egy teljesen hétköznapi, banális helyzet, hogy a ruha feszül, de amitől mégis érdekes lett a kép, azok a hozzá fűzött kommentárok. Ezek két fő téma köré szerveződtek. Az egyik téma a fiatal Macron öreg felesége, a másik téma pedig a két first lady fenekének feszessége. Íme, néhány idézet: „a vén csajszinak nemsokára befellegzik, mit gondol, öreg és rút, meddig tudja megtartani az urát”, „fuj, nem értem, ez a kanos Macron hogyan képes hozzáérni ahhoz a vénasszonyhoz”, „hova tette a szemeit ez a Macron, hogyan tud egy ilyen gusztustalan öregasszonnyal élni és még mutogatja is a világnak”, „a Trump mindig tudott nőt választani, nem úgy, mint ez a francia”, „a francia elnök is megválogathatná, hogy milyen nővel reprezentál”, „ne féljetek, majd a Macronnak is megjön az esze, ilyen pasi olyan nővel, érthetetlen”, „nézzétek azt a fonnyadt seggűt”, „az USA megint megmutatta, ki a nagyhatalom, elég csak a két hátsóra nézni”, „nem szégyelli mutogatni az a vénség azt a löttyedt fenekét”, „Macron is biztos inkább a Melani fenekét fogdosná” stb.

Ami a lényeg, hogy a fentieket nők írták. És micsoda hévvel! Ennyit a női szolidaritásról. Vagy az irigységről. Vagy nem is tudom, hogy miről. Saját maguk kínjairól (?).

Másik példa. Jó egy éve nagyon tudatosan olvasom a női lapokat, mert érdekel, hogy bizonyos témákat hogyan tálalnak. Hát, őket sem kell félteni. A legtöbb női lap tele van klisékkel. Ezeket nők írják nőknek. Például visszatérő téma az „izgalmas” férfi kliséje. Állítólag minden nő ilyen pasira vágyik. S hogy az milyen? Szinte állat. Erőszakosan viselkedik a nővel, és kerüli a felelősséget. A nők meg buzgón dicsekedve osztják a tapasztalataikat. „Nekilökött a falnak, odapréselt és kőkeményen belém hatolt, levegőt sem kaptam” (mivel puhán elég bajos behatolni, a keménység itt durvaságként értelmezhető). Vagy „lelökött a kavicsokra és rám mászott, mint egy állat, elhagyott, mostanáig imádom”. Egy tapasztalatlan fiatal lány azt hiheti, hogy kiváltság ilyenekkel találkozni. Ezzel szemben az udvarias, rendes, gyengéd férfi unalmas, „mamánek”, azaz anyuka fiacskája, közröhej tárgya. Kell a francnak, ugye, lányok. Ilyen üzenetekkel hülyítjük egymást, magunkat. Mi, nők.

Aztán két oldallal tovább jön egy másik visszatérő téma: a házi erőszak. Az is „izgalmas”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?