Kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét

A gyógyszercégeknek már eddig is nyilvánosságra kellett hozni marketingkiadásaikat, amelyeket orvosok továbbképzésére, konferenciáztatására vagy éppen kórházak támogatására fordítottak, de az eddigi adatokból nem derült ki, hogy pontosan ki mennyit kapott. Egy szervezet, az Innovatív Gyógyszeripari Szövetség bizonyos szempontból megelőzte a jogszabályt, és nyilvánosságra hozta a tagjai által adott támogatásokat, a kedvezményezettek megnevezésével. Igaz, csak azoknak a nevét hozták nyilvánosságra, akik ebbe beleegyeztek, mivel egyelőre a törvény még nem kötelezi a kedvezményezetteket a támogatás bevallására. Mielőtt még boszorkányüldözésbe kezdenénk és teljesen elítélnénk a gyógyszercégek, gyógyászati berendezéseket gyártók által adott támogatásokat, meg kell jegyezni, hogy van létjogosultságuk. Az orvosok továbbképzése ugyanis nélkülözhetetlen, és más módon nincs megoldva. Ha azt akarjuk, hogy az orvosok napra készen tudják, melyik a legújabb és leghatékonyabb készítmény, hogy használni tudják a legújabb berendezéseket, nélkülözhetetlen a továbbképzésük. Igen, ezeket a képzéseket, konferenciákat a betegek fizetik meg a gyógyszerárakon keresztül, vagy közvetlenül (ha maguk fizetik ki a készítményt a gyógyszertárban), vagy közvetve (ha az egészségbiztosító téríti a gyógyszerek árát a biztosítottak járulékaiból). Az orvosság azonban nem porszívó, amihez elég, ha az ügynök mellékeli a használati utasítást és megmutatja, hogyan kell bedugni a stekkerbe, és már működik is. Nem árt, ha az orvos részletesebb tájékoztatást is kap a hatásmechanizmusról, a lehetséges mellékhatásokról, vagy arról, hogy mely esetekben nem alkalmazható az adott gyógyszer, kezelés. Nem kell azon sem meglepődni, ha a gyártó fizet az orvosnak a készítmény alkalmazásával, hatásaival kapcsolatos információkért, hiszen ez fontos a további fejlesztés szempontjából.  A nagyobb nyilvánosság azonban mindenképpen hasznára lesz minden félnek. A gyógyszergyárak és az orvosok így lemoshatják magukról a korrupciógyanút, hiszen minden nyilvános, a beteg utánanézhet, rákérdezhet orvosánál, miért is azt a gyógyszert írja fel, amelyet az őt támogató cég gyárt. Ehhez természetesen kommunikálni kell a beteggel, és nem szabad megsértődni akkor sem, ha kellemetlen kérdéseket tesz fel. Az orvos-beteg viszony fokozatosan átalakul, az orvos sok beteg számára már nem az a „mindenható”, akinek a szava szent, aki mindent tud. Ehhez alkalmazkodniuk kell az orvosoknak, az egészségügyi személyzetnek is, el kell fogadniuk, hogy a beteg egyre inkább partnerré válik az orvos-beteg viszonyban.  Persze nem szabad elhallgatni azt sem, hogy létezik „konferenciaturizmus” – bár nehéz pontosan meghatározni, hogy mekkora hányadot tesznek ki azok az esetek, amikor az orvost inkább csak üdülni viszik, nem továbbképzésre, legfeljebb meg kell hallgatnia egy általános, semmitmondó előadást. De éppen a nyilvánosság az, ami ezt visszaszoríthatja. És minél nagyobb a nyilvános ellenőrzés, a tisztességes orvosok annál nagyobb biztonságban érezhetik magukat. Az ugyanis a legrosszabb, amikor általánosan, minden orvosra vonatkozóan beszélnek a páciensek az orvosi korrupcióról, ez ellen ugyanis lehetetlen védekezni.