Kényszerházasságból szerelem

<p>Kényszerházasságnak indult, szerelem lett belőle. Mi az? A Híd koalíciója a Smerrel és az SNS-szel.</p>

Míg a sokkoló koalíciókötés után a Híd azzal próbálta igazolni a frigyet, hogy nem volt más választása, úgy tűnik, az azóta eltelt időszakban az ifjú házasok megtalálták az egymáshoz vezető utat. Sőt, azt is megkockáztatjuk, hogy a szerelmi háromszögben a Híd a leghűségesebb, legstabilabb partner. Az Andrej Danko vezette feltörekvő SNS ugyanis már kimutatta a foga fehérét. Gondoljunk csak a közszolgálati média kapcsán kialakult helyzetre, amikor a kormányprogramba foglaltak ellenére a nemzetiek megvétózták a tévédíj emelését, s igényt támasztottak az intézmény irányításának befolyásolására.

Nem úgy a Híd. A hármas koalíció bő féléves működését sommázva kijelenthetjük, hogy Bugáréknál aligha találhatott volna hűbb menyecskét a Smer és az SNS. Nem csupán arról van szó, hogy a Híd a kormányprogramot szentírásként tiszteli, de képes olyan ügyekben is homlokegyenest szembe menni korábbi nézeteivel, amelyek politikájának alappilléreit képezték, lásd kettős állampolgárság vagy legújabban a nyelvtörvény.

A harmadik Fico-kormány eddigi legnagyobb botránya, a Bašternák-ügy kapcsán is a Híd volt az, amely a legvehemensebben vette védelmébe Robert Kaliňák belügyminisztert, s ezáltal a legerősebb kormánypártot. S a kormány–ellenzék kommunikációból is úgy tűnik, mintha a Híd sosem lett volna a másik oldalon, sose lett volna a Smer ellenzéke. A törésvonalak pedig nem újak: kicsit leegyszerűsítve a korrupcióhoz és a demokratikus elvekhez való hozzáállás választja el egymástól a két tábort. Csak a felállás új, például abban, hogy a Híd a jelek szerint átállt a másik oldalra, a Smer és az SNS mellé.

Felmerül tehát a kérdés, hogy az aktuális kormánykoalíció valóban csak a választások után létrejött patthelyzet eredménye-e, vagy természetes következménye a Híd ideológiai és értékbeli képlékenységének, amely lehetővé teszi számára, hogy bármilyen formációban megtalálja a helyét, még akkor is, ha az kényszerházasságnak indul.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?