Karácsony van

Mostanában mifelénk Holle anyó nem nagyon rázza a dunyháját, de a gyerekek mégis ugyanolyan izgalommal várják a karácsonyt, mint korábban. Maguk is hozzájárulnak az ünnepi hangulat megteremtéséhez, különböző foglalkozásokon adventi koszorút, betlehemet készítenek, mézeskalácsot díszítenek. De nemcsak ők várják a karácsonyt, hanem én is.

Agyamra megy ez a rohadt karácsony, mondta egy ismerősöm. Főzzek, süssek, még ajándékok sincsenek, jaj, legyen már vége ennek a hajszának. 

A hajszának vagy a karácsonynak, kérdeztem. Hát a kettő ugyanaz, válaszolta ingerülten, hiszen a karácsony miatt van ez a hajsza! 
Azt hiszem, nem ő az egyetlen, aki így gondolja. De ki kényszeríti bele az embert a hajszába?
Én szeretem a karácsonyt. Számomra a karácsony ünnep. Elsősorban Jézus, a megváltó születésének ünnepe. S mivel a gyermek születésével család jön létre, a család, az összetartozás ünnepe is. 

Ezért a sütés, főzés, ajándékok előteremtése és a többi szokásos dolog számomra nem kényszer, nem hajsza, hanem lehetőség, vagy ha úgy tetszik, szolgálat, amivel újfent és sokadszor kifejezhetem a szeretetemet a hozzám közelállóknak.

Persze biztosan van, aki most azt gondolja, hogy ezzel konzervatív módon a hagyományos női szerepet propagálom, a kiszolgáló és felszolgáló nőét. Tény, hogy én karácsonykor önként vállalom ezt a szerepet, ugyanúgy, ahogy korábban vállalta az anyukám és az anyósom, mert valakinek a karácsonyt is menedzselnie kell. Persze az a legjobb, ha az ünnepvárás tevékenységeiből minden családtag kiveszi a részét. Van, akinek ez természetes, mert kiskorától efelé volt vezetve, s van, aki másban nőtt fel. De a jó menedzser ezt is meg tudja oldani.

Épp tegnap kaptam egy kisvideót arról, amint egy sikeres üzletember életében először mézeskalácsot szaggat. Igaz, a szokásosnál kicsit lassabban, de összpontosult figyelemmel és a rá jellemző alapossággal. A videó végén üdvözült mosollyal mutatja a kész, barnára sült süteményt, majd tettetett kétségbeeséssel a homlokára csap: „Jaj, hát a mérget meg kifelejtettem!”.

Tudom, nem mindenki híve a családi összetartozásnak. Tavaly egy magyarországi szociológus gúnyosan beszélt arról, mennyire ciki, hogy a mi posztszocialista társadalmainkban a család az egyik legfontosabb érték. Az ismerősöm pedig, az, akinek agyára megy a karácsony, azzal búcsúzott, hogy ezt az ünnepet meg kellene szüntetni.

Pár napja láttam egy tévériportot egy amerikai városból, ahol szó szerint megszüntették a karácsonyt, mert két embernek nem volt ínyére. Nincs karácsonyfa, nincs díszítés. Annak a valaminek a neve, ami van, Frost Fest. Fagyünnep.