A kajak kettesek 500 méteres előfutamában a Kammerer Zoltán-Storcz Botond kettős a második helyen végzett. A középdöntőben találkozhatunk velük újra, csütörtökön!
Kammerer Zoltán: Értetlenül állunk a történtek előtt
A kajak kettesek 500 méteres előfutamában a Kammerer Zoltán-Storcz Botond kettős a második helyen végzett. A középdöntőben találkozhatunk velük újra, csütörtökön!
- A négyesben sikerült megverni a németeket, párosban most visszavágtak.
- Nem lepett meg, mert 2001-2002-2003-ban ők nyerték a világbajnokságot, olimpián 2000-ben a legjobb idővel jutottak a döntőbe, ahol megvertük, és titkon bíztunk benne, hogy sikerül most itt is elkapni őket, hogy ne menjünk középfutamot, de jobbak voltak. Nem épp’ hogy megvertek, hanem tisztán jobbak voltak. Ami nem azt jelenti, hogy nem fordítható adott esetben ez meg, de azért vannak fenntartásaim.
- Például Sydneyben is így történt.
- Igen, ott negyedik időt mentünk.
- Van még bennetek?
- Nem igazán. Az utolsó ötvenen tudunk még javítani, de ez nem volt százszázalékos már egy hajóhátrányból.
- Zoli, a ti esetetekben az is nagy szó, hogy egyáltalán itt vagytok, hogy így együtt eveztek. Egy évvel ezelőtt hittétek volna?
- Hit nélkül nagyon nehéz bármit is csinálni. Ebben a felállásban, és két számban nem gondoltuk volna, hogy összejön még egyszer, de így lett, ugyanott állunk, mint négy évvel ezelőtt, semmi nem változott, ugyanúgy kemény a mezőny.
- Te csalódottabbnak tűnsz, mint Botond.
- Nem vagyok csalódott, csak nem értem, hogy mitől vertek meg ennyire. Ha meccsben lettünk volna, vagy valami közünk lett volna hozzájuk, akkor se örülnék, de mégis jobb lenne. Végül is a nyerés volt a tét, így nem kellett volna középfutamot mennünk csütörtökön. A négyes döntő előtt jól jött volna egy pihenőnap. Hát most ők pihennek három napot, és utána hajtanak egyet. Mi pihenünk holnap, csütörtökön megyünk egy kemény középfutamot, pénteken négyes döntőnk lesz, és remélhetőleg szombaton egy páros.
- Amikor kiszálltatok a hajóból, és jöttetek föl a stégen, akkor mondtatok egymásnak valamit. Az titok, hogy mit?
- Elemeztük röviden az egész versenyt, hogy mi volt, kiben mennyi maradt, és értetlenül állunk a történtek előtt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.