<p>Teljesen szétesett a szlovák jobboldal. Az előző kormány két pártja, az SDKÚ és az SaS be sem jutna a parlamentbe, a Daniel Lipšic vezette Nova pedig megelőzne minden jobboldali pártot a maga 9,5%-ával. Legalábbis ezt mutatja az MVK közvélemény-kutató legfrissebb felmérése. </p>
Jobbratolódás
A számok értelmezése kapcsán fontos megjegyezni, hogy az MVK korábban is jóval magasabb támogatottságot mért Lipšicéknek, mint bármelyik más közvélemény-kutató. A többieknél még meg sem jelent a volt KDH-s politikus új formációja, de az MVK már 2012 októberében majdnem 6, idén januárban pedig már 9%-ot mutatott ki neki. Ám mindig érdemes, sőt fontos megnézni a többi ügynökség adatait. A Polis szerint is nő Lipšic népszerűsége, ám áprilisban az utolsó parlamenti befutóként csak 5% körüli támogatottságot mutattak ki a pártnak, szemben a fent említett 9-cel. Egyes elemzők ezeket a változásokat a jobboldali politikusok tehetetlenségével magyarázzák. Azt láthatjuk, hogy az emberek többsége a kemény kiállású, biztos kezű, vitát nem különösebben tűrő politikusokat szereti. Ezért volt népszerű Mečiar, ezért szeretik az emberek Ficót, de akár Magyarországon Orbánt. A nagy többségnek nem az a fontos, hogy kedvence az igazat mondja, a legjobb megoldást javasolja, hanem az, hogy elég meggyőző legyen. És a jelenlegi jobboldali gárdából Lipšic tűnik a legmeggyőzőbb politikusnak, pártjának van a legnagyobb növekedési potenciálja. Az nem valószínű, hogy képes lenne összefogni a teljes jobboldalt, mert ahhoz kompromisszumkészségre, empátiára is szükség lenne, s ezek nem tartoznak a jellemzői közé. Ám az egyre valószínűbb, hogy meg tudja szólítani a többi jobboldali párt csalódott szavazóit. Erre játszott rá remekül az óriásplakát-kampánnyal megtámogatott könyvbemutatója, mely a jobboldal leendő vezéreként vizionálta őt. Azt, hogy az MVK miért süllyesztette el ennyire az SDKÚ-t és az SaS-t, pontosan nem lehet érteni. Népszerűségük csökkenésére persze van magyarázat, hiszen az SDKÚ képtelen valóban ütős dolgokkal előjönni, az SaS pedig szétesőfélben van, de ez a pártok támogatottságán mindig némi késéssel jelenik meg. Ezért a 3-4%-os támogatottság valószínűleg elmarad a valóságtól. Mindenesetre mindkét párt számára fontos figyelmeztetés ez az adat: ha nem kezdenek valóban értelmesen és céltudatosan politizálni, ki lesznek radírozva a politikai palettáról. Az SDKÚ túl van már a zeniten, a nagy dolgokat még 2006 előtt végezte el, ám az SaS-ért, mint az egyetlen (ha nem is tökéletes) liberális formációért igazán kár lenne. Mert ha valóban Lipšicék fognak megerősödni, a KDH támogatottsága pedig nem csökken, akkor a jobboldal súlypontja újra túlságosan jobbra tolódik. A polgári, liberális és konzervatív pártok helyett újra megerősödnek a vallási hátterű pártok. A 21. században pedig a vallást újra belekeverni a modern politikába igazán kár lenne.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.