Járványra várva

Nem tudom, egy orvos mitől tiszti, és mitől csak simán orvos, de nem tudok ellenállni, hogy ne használjam a kifejezést. Talán ez is egy járvány tünete. Ami viszont most célba vett minket, pontosabban Európát, az az úgynevezett ausztrál influenza. A hagyományos, sima, vagy ha úgy tetszik, őshonos ká-európai influenzáról már alig hallani, hiszen az utóbbi évtizedben túlharsogták a madárinfluenzák meg a sertésinfluenzák néven hájpolt távoli rokonai. Féltünk is tőlük eleget, ahogy közelítettek felénk, országról országra, madárról madárra, sertésről sertésre. Száll a rege várról várra, száll a madár ágról ágra. Az influenza meg madárról madárra. Aztán ahogy ideértek, mindig vége lett a télnek, kezdődtek a tavaszi munkák, és már nem volt időnk betegeskedni, sem félni. Talán majd idén. Vagy 2018 első hónapjaiban, hiszen a tisztiorvosok becslése szerint elkerülhetetlen, hogy az ausztrál influenza behálózza a Kárpát-medencét. 

Egyszerűen bejön és birtokba vesz, leigáz minket, mondhatni új hont foglal magának. Nem bújhatunk el előle, ezért mindenkinek ajánlják, hogy oltassa be magát. A lakosság húsz százaléka ezt általában meg is teszi, a többiek pedig vagy megtennék, de elfelejtik, vagy szándékosan nem engedik magukba pumpáltatni az ellenanyagot, mondván: na persze, hogy a világot behálózó gyógyszerlobbi röhögjön a markába? 
Egyébként azt regélik erről az ausztrál influenzáról, hogy nem könnyű nem elkapni, hiszen egy olyan törzsről van szó, mely bolygónk déli féltekéjén mutálódott, vagyis mi, északi féltekeiek nem vagyunk ellenállóak vele szemben. És hogy még az is könnyen elkaphatja, aki beoltatta magát, csak nála biztosan nem lesz szövődményes lefolyás. Tehát így vagy úgy, mindenki találkozni fog vele. Ilyen szempontból meg is nyugodhatunk, hiszen kár izgulni, ha egyszer a tisztiorvos szerint mindenkit elér a vírus. 

Már csak azt kell kitalálni, milyen körülmények közt várjuk az érkezését. Mert az viszont nem mindegy. Mit fog rólunk gondolni a vírus, ha például trehány öltözetben, gyűrött ingben, burgonyaszirommal a kezünkben a tévé előtt őrjöngve talál ránk? Vagy kocsisorban káromkodva az esős utcán, szidva az előttünk araszolót, miért engedi maga elé a szomszéd sávból erőszakosan tolakodókat. Legjobb talán, ha pokrócba csavarva, kezünkben egy bögre forralt borral, homlokunkon bizakodó és bölcs derűvel várjuk a vírus érkeztét, mondjuk Plutarkhosz Párhuzamos életrajzait olvasgatva. 

És persze biztos, ami biztos, mindig legyen nálunk egy csomag papírzsepi, legalább egyszázaléknyi esélyt pedig azért adjunk annak a lehetőségnek is, hogy mi nem kapjuk el. Hisz tudjuk: nincs lehetetlen, csak olyan, hogy Soros György nem akarja.