Ja ljubljú Viktor

A megértés szándéka hosszadalmasabb, alaposabb gondolkodáshoz, mi több: kétkedéshez vezet, ellentétben a gyors érzelmi állásfoglalással. A megértés vágya töprengésre biztat, közhelyek vagy tabuk átlépésére sarkall; az odaállni valahova tasakosan oldódó rapid korparancsa viszont azonnal elvárja a határozott politikai kinyilatkoztatást. A megértéshez türelem kell – a tempós odaálláshoz sablonos harci kedv. Utóbbi mozgatórugója nálunk leginkább a valami ellen helyezkedés törvénye. Mondjon le Putyin, a diktátor, éljenek az ukrán szabadságharcosok! Ilyen egyszerű volna a világpolitika egyik globális befolyási ütközőpontjának értelmezése? Induljunk ki abból a tételből: szinte bármilyen béke (ha nem véres) jobb, mint a legbársonyosabb háború. A status quo fenntartása – ha erőfeszítésekbe és kompromisszumokba kerül is – mégiscsak előrébb való káosszal fenyegető felborításánál. Ukrajna napok alatt lényegében elveszíteni látszik tengerpartjait, államcsőd fenyegeti, duplájára nőtt a gáz beszerzési ára és kettészakadhat egy érzékeny egyensúllyal fenntartott műország. Megérte? Nem túl bonyolult dolog ez ahhoz, hogy jó és rossz harcára együgyűsítsük a történteket? Erő, befolyás, nagyhatalmi érdekek és egyensúlyok Európa, a Nyugat és a modernizálódó Oroszország között. Közben, ha nem szeretem Orbán Viktort, akkor is a Kárpátalján élő magyar kisebbségre kötelező először gondolni, hogy a második benyomásunk máris az óvatosság és visszafogottság legyen. Kardot csörtetni ott az Egyesült Államok, lánctalpnak meg Vlagyimir Vlagyimirovics. A kelet-közép-európai periféria megköveteli az óvatos és türelmes gondolkodást, mert más a problémákat távolról szemlélni, mint azokkal együtt élni. Természetesen a konfliktus közelsége is torzíthatja az éleslátást – és ez ugyancsak a megértés igényét helyezi a gyors állásfoglalás elé. Nevezzük ezt a kicsik keserves luxusának. A szerző magyarországi publicista