Izraeli–palesztin tárgyalások: gyomorszájon vágott béke

John Kerry öt hónap alatt hatszor járt a Közel-Keleten, s a múlt hét végén először jelenthette be, hogy sikerült áttörést elérnie: újrakezdődnek az izraeli–palesztin béketárgyalások. De úgy tűnik, a vajúdó hegyek ezúttal is csak egeret szültek. Mert nem a felelős vezetők közötti béketárgyalásokra sikerült Kerrynek rákényszerítenie a feleket, hanem csak arra, hogy szakértői szinten tárgyaljanak a tárgyalásokról, vagyis arról, milyen alapelvek mentén tárgyaljanak majdan a békéről. Ráadásul a palesztinok máris közölték, hogy azért ez sem lesz olyan egyszerű. A közvetlen izraeli–palesztin tárgyalások 2010-ben szakadtak meg a megszállt Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben folytatódó izraeli telepépítések miatt, mivel a palesztinok a Gázai övezet mellett itt akarják létrehozni önálló államukat. A szkepticizmust az indokolja, hogy 2010 óta nemhogy javultak volna, inkább tovább romlottak a megbékélés belső és külső feltételei egyaránt. Próbáljuk meg ezeket csupán távirati stílusban pontokba szedni. Tudván, hogy egyszer úgyis tárgyalóasztalhoz kényszerítik, Izrael 2010 óta további lakások ezreit építette fel az 1967-ben megszállt területeken. Amiről korábban nem volt szó: Mahmúd Abbász palesztin elnök is, meg Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő is azt mondta, a majdani békeszerződésről népszavazást kell tartani. Nos, ezzel máris gyomorszájon vágták a békét. Mert egy olyan szerződést, amelyre az évtizedek – minimum 1947 – óta agymosott palesztinok igent mondanának, Izrael sosem kötne meg – és ez fordítva is igaz. Az USA és Izrael is csak Abbásszal egyezkedik, viszont Gázát a Hamász uralja, amely továbbra sem hajlandó tárgyalni Izraellel. A külső tényezők közül kettő közvetlenül fenyegeti Izrael létét. Az egyik a szíriai polgárháború, a másik az egyiptomi válság. Pillanatnyilag mindkettő a palesztin tárgyalási pozíciókat erősíti, Iránról már nem is beszélve, amely Szíriában az Asszad-rezsim, továbbá a Hamász és a libanoni síita Hezbollah támogatásával tartja sakkban a zsidó államot. Azt az USA-nak is tudnia kell, hogy amíg Szíriában és Egyiptomban valamely irányba el nem dől a helyzet, addig a palesztinok is, meg Izrael is időhúzó, várakozó álláspontra fog helyezkedni. És itt kavart be az EU, amely a Közel-Keleten úgy viselkedik, mint elefánt a porcelánboltban. Új irányelveket léptetett életbe az EU–izraeli viszonyban, ami óriási felháborodást keltett a zsidó államban. Lényegében arra akarja kényszeríteni Izraelt, hogy olyan EU-s politikát tegyen magáévá, amelyet elfogadhatatlannak tart. Ennek lényege: az Izraellel kötendő összes uniós és tagállami szerződésnek lesz egy záradéka, amely szerint az 1967-ben elfoglalt területek nem jelentik Izrael részét, ezért rájuk nem vonatkozik az adott megállapodás. A politikai érzéketlenség tetőfoka, hogy Brüsszel mindezt akkor jelentette be, amikor Kerry épp közvetített a felek között, alaposan megnövelve a palesztinok önbizalmát. A Hamász rögtön közleményben gratulált az EU döntéséhez, s az már igazán nagy szégyen, ha valakit a Hamász dicsér. Ezért minden demokratikus országban kirúgnák a külügyminisztert. De az EU se nem demokratikus, se nem ország. Mintha ez jogosítaná fel Brüsszelt arra, hogy hülye döntéseket hozzon.