Iráni urán

Irán fokozatosan hasonló helyzetbe manőverezi magát, mint amilyenben Irak volt közvetlenül a háború előtt. Teljesen egyértelmű, hogy időre játszik, a húzd meg, ereszd meg taktikáját alkalmazva egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tesznek a teheráni vezetők. A múlt hét végén a Los Angeles Times diplomáciai forrásokra hivatkozva azt írta, egy Irán elleni támadásra elegendő ok lesz, ha elutasítja az urándúsítás leállítását. Jelenleg elutasítja. Amiben különbözik az irakitól a helyzet: az ENSZ BT még nem hozott szankciókat Teherán ellen, bár az USA régóta szorgalmazza (Peking és Moszkva biztosan megvétózná). Irakkal ellentétben a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) is komolynak ítéli a helyzetet, reálisnak a veszélyt, bár nincs közvetlen bizonyíték arra, hogy Irán atomfegyvert fejleszt. Irakkal ellentétben a válság megoldásába aktívan bekapcsolódott az EU. Az USA és Európa érdekei ez esetben szinte teljesen azonosak, igaz, a módszerek ezúttal is eltérőek. Európa tárgyalna és szankciókkal fenyegetne, az USA szerint ez fölösleges, Iránnak már csak nagyon rövid időre van szüksége ahhoz, hogy elkészítse első atomfegyverét. És ha figyelembe vesszük legutóbbi sikeres kísérletét a Sahab–3 típusú rakétával, amelynek hatótávolsága egyes adatok szerint 2000, más szakértők szerint 2200 kilométer, láthatjuk, szinte egész Európát és közvetve Amerikát is megzsarolhatja. A rakétakísérlet időzítése nem lehet véletlen, a feszültséggerjesztés szándéka nyilvánvaló.

Az EU alkut ajánlott Teheránnak: az iszlám ország nyugati segítséget kap energiaellátásának fejlesztéséhez, ha lemond az urándúsításról. A Párizs Berlin és London által átadott javaslat szerint könnyűvizes kísérleti reaktort szállítanának Teheránnak, és a nukleáris fűtőanyagot is biztosítanák. Irán vasárnap ezt elutasította. Viszont megint hangoztatta, hogy tovább akar tárgyalni, ami jó. De sürget az idő, hiszen a NAÜ november 25-én terjeszti elő jelentését. Ha ez reálisnak ítéli meg az iráni atomfegyverprogram meglétét, akkor valószínűleg Európa is csatlakozik a szankciópolitikához, mert nyilvánvalóvá válik: Teherán megsérti az atomsorompó-szerződést. A NAÜ bizonyítékait a világ komolyabban fogja venni, mint Washingtonéit. Nagyon fontos az előbb említett dátum. Irán a válasszal valószínileg megvárja a jövő keddi amerikai elnökválasztást. Erre gondolhatott Tony Blair is, aki tegnapelőtt azt mondta, még lát esélyt a megegyezésre Teheránnal. Persze bonyolíthatja a helyzetet, ha az iráni síita vezetés várakozásaival ellentétben nem Kerry, hanem Bush nyer.

A kockázatos iráni atompókerben nagyon fontos játékos Izrael, amely teljes joggal érezheti magát az iráni atomfegyver által leginkább fenyegetett államnak. Izrael 1980-ban már lebombázott egy iraki reaktort, hasonló akciót most is kilátásba helyezett. Ezt komolyan kell venni. Teherán ravaszkodása sokkal veszélyesebb a tragikomikus észak-koreai hepciáskodásnál. Olaj (mint politikai fegyver), atomfegyver, eléggé elvakult, nyugatellenes iszlám vezetés. Három rizikófaktor, amelyek együtt súlyos világpolitikai válságot idézhetnek elő.