Ikrek és Európa

Trump és Orbán nagyon hasonlóan látják a világot. Biztos vagyok abban, hogy a magyar miniszterelnök testestül-lelkestül a NATO-val és a Nyugattal van. Azt mondta a végén az elnök Orbánnak, hogy olyan, mintha ikrek volnának.

(David Cornstein budapesti amerikai nagykövet a 444-nek)
Ikrek: de mit szól ehhez Schwarzenegger, az akcióhős expolitikus? Viccet félretéve: ez a találkozó a magyar vezető számára a legjobbkor jött, az EP-kampány finisében mutatja őt olyan politikusnak, akivel számolnak Washingtonban is. A magyar–amerikai csúcstalálkozó szimbolikus erővel bír Orbán számára: Európában a populista jobbról fenyegető veszély megtestesítője ő a középjobb és középbal szemében, mely politikai erőket ma kevesebb dolog választja el, mint amennyi összeköti – ez jól érzékelhető volt az európai csúcsjelöltek kampányvitájában, ahol a migráció, a nagyvállalatok, a klímavédelem mellett Orbán Viktor is étlapon volt, mint veszélyforrás. A Trump-barátság így bizonyíték is Orbán ellenfeleinek arra, hogy populista a populistának örül, hát íme, tessék. 

Budapest ma biztonságosabb a zsidók számára, mint Berlin. Biztos vagyok benne, hogy Magyarországon is van látható antiszemitizmus, mint ahogyan mindenhol van. De a kérdés az, hogy Berlinben vagy Budapesten hívják fel a híveiket a rabbik, hogy ne viseljenek nyilvánosan kipát? Berlinben.

(Douglas Murray brit író, újságíró)
Orbán jó érzékkel szervezte meg Európán kívüli hátországát: Netanjahu Izraeljével kötött stratégiai szövetsége utat nyitott neki az Egyesült Államokkal való kapcsolatok javításában is. Ebben a szövetségben a keményvonalasok állnak szemben a „puhány Európával”, amely képtelen megvédeni keresztény, őshonos értékeit, zsidóságát, konzervatív vonásait a bevándorlás, a multikulturalizmus és a radikális iszlám terjedésének ijesztő kombinációival szemben, amit az új jobboldal a liberalizmus, a „fejlődés” és a hagyományos demokratikus szabadság csődjének állít be. Helyette itt van szerintük a hanyatlás, a zűrzavar, a szabadosság diktatúrája.

A karrierem kezdete óta csodálkozom azon, hogy a legjobb interjúkérdéseket soha nem a legnívósabbnak tartott sajtóorgánumok újságíróitól kapom.

(Michel Houllebecq francia író)
Az iszlám európai térnyeréséről Behódolás címmel hátborzongatóan mulatságos regényt író francia botrányirodalmár ezzel a mondatával arra a problémára is utal, vajon a nyugat-európai mainstream sajtó kellően nyitott-e az EU demokratikus problémáira, a választópolgárok és a vezetők közötti távolság növekedésére, a bürokrácia mindig bezárkózó felsőbbrendűségének megkritizálására; egyáltalán kívül képesek-e maradni ezeken a nagy politikai-társadalmi vitákon, vagy beavatkoznak és részesei a harcnak a régóta fennálló EU status quo védelmében. Magyarországon a képlet az, hogy a kormányzó párt központilag, felülről irányítja saját sajtóját, annak tekintve a közmédiát is, de vajon az úgynevezett demokratikus, szabad sajtót nem irányítják-e túlságosan egy irányban saját elfogultságai, régóta kialakult kényelmes kapcsolat- és érdekrendszerei, politikai előítéletei? Tabutémák nemcsak hatalmi betiltással, hanem zsigeri öncenzúrával is születhetnek.

Aggasztónak tartom, hogy a fontos embereknek – nemrég találkoztam Mark Zuckerberggel, a Facebook vezetőjével és Sebastian Kurz osztrák kancellárral –, a vezetőknek nincs idejük. Nincs idejük arra, hogy leüljenek, lazítsanak, és elmélyedjenek gondolataikban.

(Yuval Noah Harari izraeli történész az Euronewsnak)
A héten a budapesti CEU-n előadást tartó világhírű jövőfirtató izraeli történész ezzel a megállapításával telibe talál: a rutinból működtetett döntésgépezetek, a csúcsvezetők rohanása életveszélyes jelenség, akár a fáradt buszsofőré: kipihent elmék, kreatív stratégiák, a körülmények és ellenfelek mély megértése nélkül maradnak a rögtönzések, a merev hitviták, az arrogancia – aki lassít, messzebbre juthat.