TASR-felvétel
Így ünnepli a szlovák a fasizmus legyőzését
Igazán sajátosan ünnepelte Szlovákia május 8-án a a II. világháború befejeződésének évfordulóját és a fasizmus felett aratott győzelmet: Kotleba pártja a második legerősebb párt lett.
Az AKO közvélemény-kutató friss felmérése ismét igazolta a Smer gyengülését (19,1 százalék), és mögötte felugrott a második helyre Kotleba ĽSNS-e, amelyet április végén nem oszlatott fel a Legfelsőbb Bíróság.
Persze hogy eszébe jut az embernek a napokban született karikatúra szövege, melyen két tévés bemondó olvassa a híreket: „Néhány változásra kell felkészülnünk az ĽSNS-szel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság döntése nyomán. Például május 8-án most először fogjuk ünnepelni a győzelem napját egy olyan rezsim felett, amely semmiféle fenyegetést nem jelent a demokráciára”.
Kotlebáékat kétségtelenül felbátorította, hogy nem zavarták szét őket, nőttek a szavazóik szemében is, és a bírósági ítéletet most úgy mutogatják, mintha valami igazolást kaptak volna arról, hogy ők bizony egy tisztességes és demokratikus párt.
Némelyikük annyira felbuzdult ezen a hirtelen jött tisztességen, hogy a szociális hálón rögtön elkezdték megosztani, kit kellene miért és mijénél fogva fellógatni.
A zöld pólós fiúkat nemrég beemelte a figyelem középpontjába Robert Fico, a legfőbb gátőr is, aki ugye a kormányalakításkor bejelentette, hogy így akarnak gátat szabni az extrémizmus terjeszkedésének, nemrég meg köszönetet mondott Kotleba képviselőinek, hogy támogatták a Smer javaslatát a nyugdíjkorhatár plafonjának bevezetéséről. Na meg adtak közösen még egy pofont a liberálisoknak a parlamentben – Kotleba kigyúrt fiainak ez még jobban esett. Aztán Kotlebáék május 4-én kivonultak zöld zászlóikkal a Štefánik-emlékműhöz is, szegény liberális foroghatott a sírjában. Nem hiányozhattak a Slavínról sem, ahol az amerikai motorkerékpárokon érkező orosz Éjjeli Farkasokat fogadták, azok meg hálásan visszaintegettek az összesereglett szlovák ruszofiloknak. Közéjük tartozik Kotleba kompániája is, hiszen az ĽSNS honlapján ez olvasható: „A Nyugat, élén az Amerikai Egyesült Államokkal, agresszív politikájával és provokációival térdre akarja kényszeríteni Oroszországot, hogy az egész világ felett uralkodhasson”. Az elnökválasztási kampányban Kotleba is valamiféle amerikai provokációról beszélt, amit az oroszok ellen akar beindítani 2030-ban.
Csakhogy Kotlebáék nem tagadhatják meg önmagukat és nem tagadhatják le, hogy fekete egyenruhákban, fáklyákkal meneteltek a szlovák nemzeti felkelés évfordulóján. És mivel a fasizmus elleni harc az orosz nemzeti büszkeség egyik alapköve, Putyin és senki a környezetéből soha nem fogna kezet Kotlebával – ebben igaza van Andrej Dankónak, az SNS elnökének. De erre nincs is szükség, kézfogás helyett elég egy kis vállon veregetés a színfalak mögött, meg némi pénz. Hiszen Kotlebáék erősödnek, és ezzel a politikai célkitűzésük is – kiléptetni Szlovákiát az EU-ból és a NATO-ból.
A szerző a TASR hírügynökség munkatársa
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.