Igor, a megmentő

Kotrha

Mindenki megnyugodhat: Igor Matovič kormányfő saját kezébe veszi a járvány elleni küzdelem irányítását.

Miért, eddig mi a fenét csinált?” – ez volt az első kérdés, ami a nagy bejelentés után megfordult a fejemben. Mert az tény, hogy a nyári hónapokban szeretett miniszterelnökünk leszokott róla, hogy háromórás sajtótájékoztatót tartson minden egyes triviális bejelentés kapcsán, de mindannyian láttuk, ha úgy tartja kedve, simán átírja a szakértői tanács ajánlásait vagy leteremti saját egészségügyi miniszterét, ha az neki nem tetsző dolgot nyilatkozik. Ezek után úgy tenni, mintha neki eddig semmi köze nem lett volna az egészhez, icipicit álságos.

De úgy tűnik, Matovič most ezt a színházat játssza: azt szeretné, ha elhinnénk neki, hogy ő az erőskezű vezető, aki a vész idején előlép és rendet tesz a káoszban, amit mások okoztak. Csakhogy ebből egy szó sem igaz, és ezt egyre többen látják ebben az országban. Matovič maga is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a koronavírus-járvány második hulláma teljesen felkészületlenül érte az országot, így a nagyszabású bejelentés a dolgok „saját kézbe vételéről” nem más, mint a felelősség másokra hárítása. Olyan húzás, amit a kormányfő lassan napi szinten használ.

Így jutunk el a második kérdéshez, ami Igor Matovič kijelentése után megfogalmazódott bennem, hogy hisz-e még valaki ennek az embernek az országban?

Az új fertőzöttek száma napi szinten rekordokat dönt, a miniszterelnök pedig dühödten kel ki a kamerák előtt az „őrültek” ellen, akik nem hordanak szájmaszkot. Igaza van? Igen, csakhogy sokkal komolyabban lehetne őt venni, ha nem járták volna körbe a sajtót a róla készült képek, ahogy egy esküvőn maszk nélkül mulatozik. „Készüljetek, menyasszonyok!” – üzeni bőszen, jelezve, hogy a szigorítások az esküvőket is érintik. Mintha pár hete nem ő lett volna az, aki kilobbizta a lakodalmakra vonatkozó engedményeket. „Vegyük komolyan az orvosok és a szakértők ajánlásait” – mondja az az ember, aki a házelnökével és az oktatási miniszterével együtt gyakorlatilag lenullázta a szlovákiai egyetemek hitelét és az itt szerzett diplomák értékét.

Ezzel együtt Matovičnak sok mindenben igaza van. Nem fest túl jól a helyzet, és a baj még nagyobb is lehet. Csakhogy nem kellene úgy tennie, mintha neki ehhez az egészhez semmi köze nem lenne. Az impulzusszerű kormányzással, a kiszámíthatatlan, olykor egymásnak ellentmondó rendelkezésekkel, a szakemberek felülbírálásával, a felelősség folyamatos elhárításával az elmúlt pár hónap alatt sikeresen aláásta a saját kormányába vetett bizalmat, ez pedig most fog visszaütni, hiába mond alapvetően értelmes dolgokat. Meglátjuk, mit hoz az október. Matovič ismét megpróbálja eljátszani a megmentőt, de most már sokkal nehezebb dolga lesz. De ez történik, ha az ember hónapokon keresztül vizet prédikál, aztán meg bort iszik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?