Hol van már a tavalyi hó?

Szövetség k

Három évvel ezelőtt, augusztus 20-án a szlovákiai magyar érdekeket képviselő három párt – nem négy! –, azaz az MKP, a Híd és az Összefogás egy szándéknyilatkozat aláírásával erősítette meg egységesülési szándékát. Ez a közérdekű dokumentum Komáromi Nyilatkozat néven íródik be a Felvidék politikai krónikájába.

A memorandumot jelképesen a magyar államalapítás évfordulóján, Szent István napján látták el kézjegyükkel az akkor is és – sajnos – most is részben magyar képviseletet felvállaló pártelnökök.

„Mi, a Magyar Közösség Pártja, a Híd párt és az Összefogás elnökei azért találkoztunk Komáromban, hogy kifejezzük közös és őszinte elkötelezettségünket a szlovákiai magyarok, valamint az ország déli és keleti régióiban élő emberek érdekeinek egységes és felelősségteljes politikai képviselete mellett” – így hangzik a közösen aláírt memorandum első mondata. Nagyon szépen hangzott, de már akkor tudtuk, hogy nem volt teljesen őszinte. Hogy miért? Mert egy párt már akkor kimaradt, aminek az okát nem keresem – keressék azok, akik az egységet akarták!

Ember legyen a talpán, aki megérti, ez mire volt jó! Az egységesítési folyamat 1989 novembere óta tart, de ugye a lovak sokszor szétszaladtak, mert a kocsis nem tudta mindig rendesen a kezében tartani a gyeplőt.

Tegnap volt augusztus 20. Magyarország nemzeti ünnepe az államalapítás és az államalapító I. Szent István király emléke. Röpke három év telt el azóta, hogy Komáromban aláírták az említett szándéknyilatkozatot. A dokumentumon az aláírások megmaradtak, talán még a szándék is megvan, de a hozzá tartozó kellékeket újra kell keresni.

Hiába hangzik népámítónak, utópiának, az egyetlen út, ami előttünk áll, az az összefogás, egymás segítése, különben elpusztulunk. Ideje fegyverszünetet kötni minden fronton, bár ez önmagában még nem jelent békét. A békének és a fegyverszünetnek is megvan a maga sajátos útja, de a jó érdekében tett lépésekkel egymást nagyon erősíthetik.

A választás előtt alig 40 nappal, amikor nem a böjt kezdődik, hanem a kampány utolsó szakasza, mi, emberek, egyszerű földi halandók most abban segíthetünk, hogy tiszteletben tartjuk egymás véleményét. Már számtalan lehetőség adódott, hogy fogjuk egymás kezét, de elszalasztottuk.

Rengeteg hatalmas választási plakát díszeleg az utak mentén. Mindegyiken ígéretek sokasága fogalmazódik meg – kicsit átírva a régebbieket.

Három év nem nagy idő, mégis sok mindent elárult a szlovákiai kisebbségi vagy magyar politizálásról. Az elmúlt 33 év sem olyan sok, mégis annak tűnik, mert nem tanultunk a hibákból, s nem vesszük tudomásul, hogy kevesen és egyre kevesebben vagyunk. A kevés, ha osztódik még, kevesebb lesz...

Most nem a böjti időszak jön, s nem a böjti szelek fújnak, amelyek kifújják a vidékről a rosszat, hogy helyet teremtsenek a jónak. Most más szelek fújdogálnak – a kampány hajrája következik. Annak a hajónak, amelyiknek nincs meghatározott kikötője, minden széljárás megfelel. Remélem, szeptemberben jó széljárás lesz, és kicsit lehet állítani a vitorlán a sikeres partot éréshez.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?