Hol az olló?

A reménykedőknek és aggódóknak a logika sem kedvezett. A Híd saját létének indokoltságát kérdőjelezte volna meg egy választási koalícióval, az MKP pedig megtagadta volna minden szavát, minden kritikáját, amit az elmúlt másfél évben megfogalmazott, hiszen olyanokkal állt volna össze, akiket a szlovákiai magyarok ügye nem érdekel, legalábbis Berényiék megfogalmazása szerint. A Csáky-időszak szlogenjei alapján pedig egyenesen elárulták nemzeti kisebbségünket. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a két párt az eurómentőöv kérdésében sem egyezik meg, hiszen az MKP nem támogatta, márpedig az ilyen jellegű kérdések sarkalatosak lesznek a közeljövőben.)

Beszélhetünk itt nyugodtan szinergiáról, effektivitásról, ez mind maszlag. Igazából egyik párt sem akarta a választási koalíciót. Az MKP attól félhetett, hogy elhagyják a pártot a Hidat még mindig árulóként kezelők, a Híd pedig a vélt vagy valós erősebb pozíciójában bízik. Konkrétan, Bugár Bélában, aki önmaga egy parlamenti küszöb.

Ezért komolytalan most az a komámasszony, hol az olló játék, amely folyik. Vajon kin bukott meg a választási együttműködés? A Híd jelentette be, hogy nem lesz itt semmiféle koalíció, ezt eliminálandó felajánlotta az MKP-soknak, hogy induljanak a listáján. Ami azért vicces, mert ez esetben az MKP nem indulhatott volna a választáson, és saját magát küldte volna a politika szemétdombjára. Az MKP valójában hálás lehet a Hídnak, hogy megelőzte őt a bejelentéssel, szerintem hálás is. Csak ezt nem mondhatja ki. Meddig vártak volna, december tizedikéig? Hogy aztán az utolsó pillanatban bejelentsék, nem egyeztek meg? Akkor keseredett volna el igazán a szlovákiai magyar választó. Most tiszta a kép, a lapok kinn az asztalon, így becsületes a parti. Az ollót ne keressék, mert fölösleges. Egyiknél sincs. Nincs is olló.

Kampány van. Már most. Mostantól mindenki a javunkat akarja. Mi majd március tizedikén, a választások napján mondjuk ki, hogy mit akarunk.