Hogy néz ki az elefánt?

A menekülthelyzet régiónkban az elefánthoz hasonlít. Mindenkinek megvan a saját, többé-kevésbé megalapozott és részben saját tapasztalatokra alapuló véleménye azokról az emberekről, akikről korábban legfeljebb az újság külpolitikai rovatában olvasott. Most viszont itt kopogtatnak az ajtón, tele vannak velük a hírek, talán mi magunk is láttunk már egyet-kettőt. Egyeseknek az átlagos menekültet egy félárva szíriai kisgyerek testesíti meg, mások a társadalomra veszélyes terroristák gyülekezeteként kezelik őket, különféle képekre, híradásokra, terjengő történetekre hivatkozva. Manapság nincs lehangolóbb annál, mint elolvasni az interneten, ki mit gondol a menekültekről, illetve saját embertársairól. Jelenleg legfeljebb egymás gyűlöletére vannak közös alapjaink, nem a menekültek megítélésére. Pedig az érkezők korban, hovatartozásban, de még világnézetben is nagyon vegyes csoportot alkotnak, ennek megfelelően pedig nem egyszerű kezelni és megoldani a helyzetüket sem. Egyelőre úgy tűnik, egy hét pánik után Németország szolgáltatja az egyetlen értelmezhető megoldást: eszerint a menekültkérdést gyakorlatilag ugyanúgy kellene kezelni, mint a légszennyezési kvótákat. Országokra vonatkozó célszámokat határoznának meg, ami egyes esetekben méltányossági és gyakorlati alapon módosulna, és pénzért át lehetne ruházni a befogadást az egyik országról a másikra. Míg a menekülteket befogadná az unió, a gazdasági bevándorlókat rövid úton visszatoloncolnák oda, ahonnan jöttek. Elvben használható megoldásnak tűnik, amint kiderül, vajon mivel lehetne Szlovákiában vagy Magyarországon tartani valakit, akit visszautalnak a régióba a kvóták alapján. Az elmúlt héten, a spontán német és osztrák határnyitásnál és zárásnál ugyanis kiderült, hogy az Európai Unió nem feltétlenül tudja (és akarja) visszatartani a migránsokat, márpedig egyszer mindenkinek át kell esnie a regisztráción és számolnia kell a várható következményekkel. Az allegorikus elefánt, lássuk bármilyennek, mozgásban van és nehéz megállítani.