Hinta-palinta

A repülő hattyúk felszállnak, az ütközős kisautók elindulnak, a ringlispíl forogni kezd, a kígyóvonat nekilódul, és mindez addig tart, amíg a fontos ember egy újabb gombnyomással véget nem vet a menetnek. 
 Az álmos gömöri kisvárosban, ahol felcseperedtem, már maga a körhinták építése is szenzációnak számított a szocializmus utolsó évtizedében. Hiszen évente csupán kétszer-háromszor volt szerencsénk ilyen látványossághoz. Órákon át bámultuk, ahogy összeszerelik a hatalmas, színes fémszerkezeteket. Aztán egy héten át minden délután ott múlattuk az időt. Szüleink ilyenkor általában megduplázták a heti zsebpénzt, nyilván sejtették, hogy inkább nem veszünk tízóraira szalámis zsemlét, csak minél többet pöröghessünk, foroghassunk, autózhassunk tanítás után. 

Szóval délutánonként egy komolyabb összeggel, mondjuk tizenöt koronával a zsebünkben elindultunk a térre. Útközben gondosan megterveztük, mire hányszor ülünk fel. A céllövöldében ráadásul külföldi rágóhoz, Bravóból és Popcornból sokszorosított sztárfotókhoz és menő papírvirágokhoz lehetett jutni, ha az ember célba talált a szivacslabdával vagy a műanyag nyilakkal. Az elhajlított csövű légpuskákat persze csak messziről csodálhattuk, azokkal a „nagyok” kísérleteztek, ha imponálni akartak a barátnőjüknek. A különböző körhintákra rendszerint sorba kellett állni, az ütközős autókért szabályos közelharc folyt. A hangszórókból pedig olyan számok szóltak, amelyeket ritkán lehetett hallani a rádióban. Hol volt még akkoriban szerzői jogi törvény?! A körhintások nyugati slágereket játszottak, úgyhogy pénz nélkül is megérte ott lógni. 

Mindez többször eszembe jut mostanában. A legnagyobb pozsonyi lakótelep közepén ugyanis gyakran vernek tábort körhintások. Minden olyan, mint régen, kész időutazás nézegetni a szerkezeteket. 
De nincs tolongás, én legalábbis nem láttam még sorban állást, sőt legtöbbször csak a kicsik körhintája üzemelt, amikor arra kanyarodtam. A mai kiskamaszok otthon ülnek a számítógép előtt, ufókra lövöldöznek, autóversenyeznek, labirintusokban barangolnak, dzsungelben harcolnak és a jó ég tudja, mit csinálnak még. Őket már nem lehet elvarázsolni holmi hinta-palintával, és a Google Earth korában az egykor hatalmas attrakciónak számító óriáskerék sem igazán hozza lázba őket. A virtuális világ számukra egyenértékű a való világgal, sőt talán még valószerűbb. És nyilván kevesen vannak köztük, akik körhintások akarnak lenni.