Hétköznapi zaklatások

A pénztárnál pakoltam ki a kosaramból, amikor figyelmes lettem a mellettem dolgozó fiatal lányra, aki szintén a termékek vonalkódját olvasta be serényen. Egyetemistának néztem, hosszú, barna haja természetes, a lányon nem volt smink, kedves és talán félénk is, halk szavú. Bezzeg a sorban állók, azokat messzire elhallani. Két férfi beszélgetésére lettem figyelmes, hogy jó ára van a pezsgőnek, most kell venni, ez amúgy is olyan jó, mint a deluxe. Fél szemmel kísértem az eseményeket, ugyanis megszoktam, hogy egyszerre több dologra is figyelek. Úgy látszik, a figyelmem felkeltette a férfi érdeklődését is, mert még élénkebb társalgásba kezdett, most az elárusító lánnyal.

„Mit szólsz, vegyek neked is?” – kérdezte tőle. A pasas inkább a hatvanhoz közelített, kopasz volt, kis pocakkal, azt képzelte, még mindig menő a nők körében, ha egyáltalán valaha is az volt, de már maga a próbálkozás is bicskanyitogató. A lány sem tudott vele mit kezdeni, szelíden mosolygott, nem válaszolt, de ez nem rettentette meg a pasit. „Veszek és együtt megisszuk, mit szólsz?” – nyomult újra.

A lány azt válaszolta, hogy nem, köszönöm, és láttam oldalról az arcán a fagyottságot, a lemerevedést. Talán érezte, most nem volt közvetlen veszélyben, ez csak egy szájhős, de az ilyen nem kívánatos közeledések bénítóak. Nekem is nehéz ezt végig hallhatnom, azon kattogtam, mit mondjak, hogyan segítsek a lányon, kell-e egyáltalán szólni.

Akkor került a fizetéshez a pasi, amikor én. Még egyszer feltette a kérdést, miszerint most akkor komolyan, kér-e egy üveg pezsgőt a pénztárban ülő hölgy. Ő pedig újra nemet mondott, amire a férfi azzal reagált, hogy nem tudja, mit hagy ki.

„Képzelem!” – kicsúszott a szó félhangosan belőlem. Az a nő, aki az én termékeimmel babrált, nézett és rám mosolygott, majd azt mondta: „Ja, én is.”

Mindannyian értettük, miről van szó, pedig az a férfi a szavak szintjén csak pezsgőt szeretett volna venni a rokonszenves pénztárosnak. Mégis, a hátsó gondolatok, az igazi jelentését a szavainak az összes ott álldogáló értette. Menőnek érezhette magát a férfi, aki egy nála legalább harminc évvel fiatalabb nőnek tett ajánlatot? Nincs ez valahol rendjén, de már meg sem botránkozunk, mert az ilyen jellegű zaklatások hétköznapiak, rendszeresek.

Egyszer olvastam egy férfi beszámolóját arról, milyen nehéz helyzetbe került, amikor egy számára nem kívánatos nő kikezdett vele. Mindez csak flörtölés, incselkedés volt, de pontosan ugyanazt élte meg a férfi is, amit a nők. Ahogy leírta, utána émelygett és kiszolgáltatottságot érzett, pont úgy élte mindezt meg, mint a „gyengébbik” nem, vagyis nem mert egyértelműen elhatárolódni a közeledéstől, mert arra nevelték, legyen kedves, figyelmes másokkal.

Egy erőszak áldozatának a beszámolójában tűnt fel egy mondat, amit nem tudok elfelejteni – azt mondta, azért nem védekezett, harcolt, küzdött, mert nem akart fájdalmat, komolyabb sérülést okozni a támadójának. Olyan mélyen belé volt nevelve, hogy ne árston másoknak, hogy önmagát sem tudta megvédeni. Aztán pedig emiatt haragudott.

Talán ez az, ami meggátolja az embereket a határhúzásban is ilyen helyzetekben, hogy azt hisszük, ez apróság, nem kell önvédelembe kezdeni, mert a végén még megbántunk valakit.